Béküljek ki vele megint?
21 éves lányok vagyunk, a legjobb barátnőmnek tekintem első osztályos korom óta. Egy iskolába jártunk. Ő az a lány, aki majdnem ugyanolyan mint én, rengeteget nevetünk, ha együtt vagyunk és olyan mintha a testvérem lenne. Egy rugóra jár az agyunk. Ő az aki, ha szomorú vagyok fel tud vidítani, meg tud nevettetni, pedig ez ritka nálam. Nagyon szeretem és tudom, hogy ő is, mert ezt már nagyon sokszor mondta és ki is mutatta tettekkel, meg szerintem ezt érezni is lehet. Nem szoktuk egymásnak mondani, mivel tisztában vagyunk vele, hogy mi vagyunk egymásnak a legjobbak. 13 évig legjobb barátnők voltunk, kis szünetekkel, mivel más középsuliba mentünk stb., de amikor újra találkoztunk ugyanott tudtuk mindig folytatni, ahol abbahagytuk és ha távol is vagyunk egymástól érezni köztünk a köteléket. A gond az, hogy már másodjára vesztünk úgy össze, hogy nem beszélünk 1 éve. Legutoljára ő írt rám 1 év után, hogy nem szeretne már haragoskodni és hiányzok neki. Akkor ki is békültünk. Ez volt 2 éve kb. Most viszont megint összevesztünk 1 éve lassan, de most letiltott mindenhonnan és nem is írt nekem azóta, igaz ez durvább összeveszés volt mint az előbbi (A részleteket elmondom üzenetbe, akit érdekel). Az a gond, hogy mindkétszer úgy gondolom, hogy nem állt ki mellettem és nem tudok már megbízni benne, úgy érzem ha újra jóban lennénk, attól félnék mikor csalódok benne újra. Az a baj, hogy tudom, hogy ő nem akar megbántani viszont van aki befolyásolja.. de engem nem tudna befolyásolni senki ellene.. Úgy érzem én jobb barátja voltam mint ő nekem, de mikor ezt elmondtam neki, akkor azt mondta, szerinte ez fordítva van és, hogy ő is csalódott bennem.
Nagyon hiányzik és mióta összevesztünk sokkal rosszabb lett minden, előtte majdnem mindennap találkoztunk és nagyon jól éreztem vele magam, most meg olyan unalmasak lettek a napjaim. Más lányok a nyomába sem érnek, szerintem igazi legjobb barátnő csak egy van.
De nem tudom, hogy írjak-e neki, hogy ne legyünk haragba, mert nagyon rossz volt csalódni benne, ő volt az akitől tényleg nem vártam és nagyon fájt. És ha megtudta tenni kétszer meg tudná harmadjára is.. de viszont nagyon hiányzik.. szerintetek mit tegyek?





Nagyon kedves vagy utolsó és köszi a bíztatást. :)
Ha ki is akarnék békülni vele, nem tudok, mert mindenhol letiltott. Ezt elfelejtettem..😅





Biztos vagyok benne, hogy neki sem lehet egyszerű. A saját példám: Nyáron összevesztem a legrégebbi barátnőmmel (10+év) nagyon csúnyán, olyan dolgokat vágtunk egymás fejéhez, amit nem lett volna szabad, de sajnos megtörtént. 5 hónapig nem beszéltünk aztán szilveszterkor kicsit piásan írtam neki egy smst, hogy Búék! Mire 5 perc múlva felhívott :) Én végig azt hittem neki nem is hiányzom, biztos jól megvan nélkülem, haragszik rám stb. Aztán kiderült, hogy Ő ugyenezeket gondolta fordítva, de minden nap eszébe jutottam, csak hát a makacsság kemény dió, és mindketten azok vagyunk. Nem mondom, hogy ugyanolyan a kapcsolatunk, mint a veszekedés előtt, de jóban vagyunk, szinte minden héten találkozunk. Hálás vagyok, hogy visszakaptam őt és sokat beszélgetünk azóta erről, benne is ugyanezek az érzések voltak/vannak, pedig nem is gondoltam volna.
Sokszor egy barát elvesztése olyan, mint egy szakítás. Általában mindkét fél szenved, de nehéz megtenni az első lépést a bekülés felé. Nyilván az rossz jel, hogy mindenhol letíltott, de nem tudod személyesen felkeresni? Vagy telefonon? A legrosszabb, ami történhet, hogy nem lesz nyitott, de akkor legalább végleg lezárhatod a dolgot magadban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!