A siker hajszolása a barátok elvesztésével jár?
Figyelt kérdés
Az egyik barátom erősen karrierista lett. Eddig is hajszolta a sikert, de egy ideje ez fokozódott, egészen addig, hogy a környezetében élőket hanyagolni kezdte, megfeletkezett fontos eseményekről pl születésnapokról, és azzal magyarázza, hogy semmi mas nem jár a fejében, mint sz hogy elérje a céljait. Ebben támogattam is, de egy ideje mellőz engem, majd eszébe jutok és magyarazkodik. Mondta hogy mostanában sok szamára fontos ember tűnt el az életeből a viselkedese figyelmetlensege miatt. Mar ott tartunk hogy kb örüljek ha nagy ritkán eszébe jutok. Jó barátok voltunk, minden ambiciójában támogattam, de méltatlannak érzem amit tesz emberileg. Van rá edély hogy észbe kap, hogyha így folytatja lehet eleri a céljait, de senkije nem marad?2022. febr. 3. 09:48
11/18 anonim 



válasza:





Amúgy sajnos az is benne van, hogy ha fejlődni, előrelépni akarunk, akkor ehhez sok esetben muszáj társaságot, baráti kört is váltanunk, kilépnünk a komfort zónából.
12/18 anonim 



válasza:





Sajnos nekem is van egy ilyen a kérdésben jellemzett ismerősöm, aki barátnak adta ki magát, miközben saját magán kívül senkivel sem törődött. A családtagjain kívül senkivel sem találkozott 8 éven át amíg egyetemre járt, mert csak a tanulás érdekelte. Ezután munkamániás lett majd szerzett még egy diplomát. Azóta csak dolgozik tovább...
13/18 anonim 



válasza:





1 év az semmi, több év mire rájön az ember, hogy mit akar az élettől. Ez ilyen, ugyan ez megfigyelhető amikor gyereket szül az ember. Olyankor 2-3 évig sokan alig kommunikálnak a barátokkal. Van akinél a karrier fókusz ilyen.
14/18 anonim 



válasza:





igen ez ezzel jár, az emberek nagy része eleve sátáni dolognak tartja a sikert, azt se tudják mi az h célja van vkinek, csak annyit látnak h az illető megváltozott és ott próbálják lehuzni ahol csak tudják, emiatt pedig meg kell válni ezektől.
15/18 A kérdező kommentje:
Ki húz le kicsodát? Ezt most nem értem.
2022. febr. 3. 12:36
16/18 anonim 



válasza:





a törekvőt huzzák le azok akik nem mernek lépni de látni sem akarják h vkinek sikerül
17/18 A kérdező kommentje:
Szerintem nem értetted a kérdésem...
2022. febr. 3. 13:37
18/18 anonim 



válasza:





Sok mindentől függ, hogy egy kapcsolat mennyire aktív és méginkább, hogy mennyire tartalmas.
Engem kimondottan idegesítenek, akik csak felköszöntenek, de ezen kívül semi többet nem tudnak/akarnak mondani. Nem tudok mit kezdeni az ilyen üres udvariaskodó gesztusokkal, ha nincs mögötte egy tartalmas kapcsolat.
Ha meg van egy aktív, jól működő kapcsolat, akkor tök mindegy, hogy felköszöntenek-e vagy sem, mert nem a köszöntésen múlik, hogy él a kapcsolatunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!