Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogy tudnék finoman rákérdezni...

Hogy tudnék finoman rákérdezni, hogy övé-e a gyerek?

Figyelt kérdés

Van egy ismerősöm, akivel jóban vagyok. Nem legjobb barátok vagyunk, jól elvagyunk.


A sztori annyi, hogy van egy csaj, akivel ismerősöm 2 évig járt, aztán szakítottak.

Bár a srác még összejár vele, kizárólag "dugópajtiként" tekint rá, és ezt világosan meg is mondta a lánynak. A lány az elején még vette is a lapot és ennek ellenére is össze járt vele szexelni.

A helyzet azonban hónapról hónapra egyre súlyosabb lett, ugyanis a lány ismét többet akart, mint partnerség. (Randizni akart, folyton feljárt a srác lakásához, tavaly pedig már magánlaksértést követett el, illetve a srác autóját is összetörte kalapáccsal, mivel az nem akar tőle semmit, csak szexet. És hogy ő szereti és vissza akar térni hozzá. A srác persze nyilván ignorálja, amennyire tudja..).


Én ott jövök a képbe, hogy a fiú mikor már tele van az agya a sok sz.*rsággal, havonta beülünk egy sörre és elmeséli. Ritkán oszt meg magáról és az életéről dolgokat, de ebben a segítségemet kérte legutóbb, hogy mit tegyen. Én meghallgattam, jogi felvilágosítást is adtam és ennyivel elköszöntünk.


Most viszont látom Facebookon, hogy a csaj kiposztolta a héten született gyerekét. Csak keresztnevet írt, a képeken nem szerepel apuka, csak a csaj egyedül a gyerekkel szelfizik meg idézeteket rak ki.


Én úgy sejtem, hogy a haveromé a baba. És nagyon szeretnék neki segíteni, és azt is tudom, hogy rajtam kívül nem sok embernek szokta elmondani a gondjait. Csendes típus amúgy is.

Szeretném, ha tudná, hogy rám számíthat, mint barát.

De amíg nem tudom 100%ra mi a helyzet, addig ez nem megy, és szeretném megkérdezni, de ahhoz túl ritkán beszélünk egymással, hogy csak egy "te, apa lettél?!" - kérdést rádobjak messengeren. Ez nem így működik nyilván.


Tudom, majd elmondja, ha akarja, meg ha úgy érzi még ez is rám tartozik, de ez a baj, hogy ő tényleg csak akkor mond el bármit, mikor már az idegösszeomlás szélén van.


Hogy lehetne neki finoman feltenni a kérdést, hogy az ő gyereke-e? Hogy lehetne ráterelni a témát?

30 éves korosztály vagyunk mindhárman.


Bocs, ha hosszú lett..



2022. jan. 29. 10:59
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
100%
10-es vagyok, mas, ha a no elettars, azt mondja, szedi, spriral, es szandekosan becsapja a ferfit. De egy kalapacsozos csak szex csaj...
2022. jan. 29. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
100%
Biztos vagyok benne hogy övé, nem véletlenül lett ideges a csaj
2022. jan. 29. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
100%
A helyében engem nem zavarna, ha megkérdeznéd. Miért ne lehetne megkérdezni tőle?
2022. jan. 29. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
0%
9: sajnálom a dolgot, de szerintem ha találkoznál az ideális személlyel, akkor megjönnének azok az érzelmek megint. :) Most az a fő, hogy jobban legyél!
2022. jan. 30. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!