Mit tegyek, hogy jobb kedve legye a barátomnak?
Nagyon kétségbe vagyok esve. Van egy nagyon jó barátom(F), nagyon sokat jelent nekem. A tanárok rá vannak szállva, amibe tudnak, bele kötnek. Ezzel elveszik minden életkedvét és nem tudom hogy segítsek rajta. Egész nap kapja a sz@rt az iskolában és már nem tudja elengedni a szavakat. Értem. Nekem is rosszul esne. szeretnék neki segíteni, mert nagyon rossz így látni. Szinte sosincs rossz kedve, most meg már beszélgetni sem akar. Pedig próbáltam elterelni, felhozni néhány témát neki, annyit reagál, hogy ehhez most fáradt, ha megkérdezem, lejön-e vagy megyünk-e együtt iskolába nagyjából ugyanez a reakciója. Mintha egy teljesen más ember lenne.
egy év van köztünk és lány vagyok
Van valami videojáték amit szeret? Játszhatnátok együtt.
De ha ennyire rossz a helyzet, akkor mindenekelőtt próbálj meg beszélni vele.
Én most a magamról veszek példát nekem ilyenkor amikor bajok vannak a suliban akkor a barátnőmmel kiszoktuk beszélni a tanárokat és az felszokott vidítani mondjuk úgy pl hogy nekünk nagyon molett a tesi tanárunk és viccesen kibeszéljük pl.: hogy milyen lenne testhezálló ruhában meg ilyesmi ez jó szokott lenni vagy csak neérdekelje az iskola. Ilyenkor érdemes megkérdezni tőle hogy mi a szeretetnyelve és azzal vigasztalni.
Jobbulást neki!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!