Hogyan szerezhetnék (fiú) barátokat?
Figyelt kérdés
Ugyan lány vagyok és a meglévő barátaim (3) is mind lányok, úgy érzem a lányokkal nehezebben találom a közös hangot. Egyetemre járok, igazából egyedül ebben a közegben vagyok emberek között és szinte csak fiúkkal szoktam beszélgetni. Sőt, a lány szaktársaim még nagyon köszönni sem szoktak és hiába próbáltam velük beszélgetni nincsen közös téma, nincsen közös érdeklődés, nem értjük egymást, nagyon mások vagyunk. Nem tartom magam fiús lánynak, de lányos lány sem vagyok és azt vettem észre, hogy pl. a humorom, a hozzáállásom, a gondolkodásmódom, érdeklődési köröm általában közelebb áll a fiúkéhoz. Ebből kifolyólag szívesebben barátkoznék fiúkkal, de ennek megvan az a nehézsége, hogy sokan félreértik vagy nem veszik komolyan, nem tekintenek rám tényleges barátként. Plusz ugye esetemben az is nehezíti a dolgot, hogy keveset járok emberek közé, ugyanis nincsen olyan hobbim vagy szabadidős tevékenységem, amely kapcsán közösségbe járhatnék, beszélgethetnék, ismerkedhetnék minél több emberrel.2021. szept. 17. 19:43
1/3 anonim válasza:
Melyik városban jársz egyetemre?? Vagy inkább úgy kérdezem, hogy hol vagy a leginkább megtalálható??
3/3 A kérdező kommentje:
Pécsett tanulok.
2021. szept. 17. 20:10
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!