Szerintetek kár sajnálnom ennek a barátságnak a végét?

Kicsit hosszú leszek. Tavaly ismertem meg neten egy srácot, aki valósággal a bűvkörébe vont a hízelgő szavaival, az állandó érdeklődésével. Olyan jól csinálta, hogy párkapcsolat és közelebbi barátok hiányában érzelmileg függőségbe kerültem tőle. Ő ezt pontosan tudta, mivel beleásta magát a pszichológiába. Aztán telt-múlt az idő, szívességeket kért tőlem, amiket rendre teljesítettem (például elvittem a kocsival az öccséhez vidékre, segítettem neki a Pestre való felköltözésében). Végig fogtam a kezét, mindig segítettem és támogattam. Ekkor már a legjobb barátomnak tartottam, pusztán azért mert ilyen jókat még senkivel sem beszélgettem és titkon vágytam egy igaz barátra. Folyton azt mondta imád engem, rendszeresen átölelt (engem a szüleim se öleltek át, hosszú ideje ő volt az első aki ezt tette) és még verset is írt a barátságunk tiszteletére. Aztán jött a színváltozása. Munkába állt és onnantól kezdve elég erőteljesen hanyagolt. Engem hibáztatott, hogy nem tudja a napjait megtervezni, azért mert egy párszor együtt ebédeltünk. Aztán nem írt, eltűnt, a netes barátnője előtt csak rosszakat mondott rólam, annak kérdésére azt válaszolta, nincs senki barátja, akivel elmehetne vásárolni, miközben többször volt, hogy együtt vásároltunk. Miután ez kiderült, csak annyit kértem, hogy a netes barátnőjének mondja már el az igazat. Ezt sem teljesítette. Ekkor kiborultam és az általam beígért laptopot nem adtam oda neki, mire azzal jött, hogy ne is keressem a továbbiakban. Én ezt nem bírtam ki és kibékítettem, kapott tőlem egy laptopot. Amikor megbetegedett, hazavittem kocsival a szüleihez. Aztán új munkásszállóba kellett volna költöznie, ami nagyon rossz helyen volt, ezért kerestem és találtam is neki albérletet, amibe anyagilag is besegítettem, hogy neki jobb legyen. Rengeteg munkámba telt, míg az albérletét berendeztem neki. Soha nem kértem pénzt semmiért, üzemanyagköltséget sem, ő nem is adott, még csak fel sem ajánlotta. Többször meghívtam ebédelni, néha érezte csak hogy vissza kell hívnia. Elmondta, hogy a tesója mennyire nem bír engem, erre csak annyit kértem, hogy szóljon az érdekemben, azt felelte kettőnk dolga, leszarja az egészet. Kiprovokált egy veszekedést, letiltott azon a használt mobilon, amit szintén tőlem kapott, és hab a tortán, feljelentett zaklatásért, miután próbáltam megbeszélni vele a dolgokat. Azt mondta beteg vagyok, a javaslatára kezdtem el pszichológushoz és pszichiáterhez járni. Erre visszavonta a feljelentését. Később kiderült, azért csinálta mindezt, mert az egyik haverját beköltöztette magához (érdekes akkor nem volt probléma hogy valaki állandóan ott van, nálam meg azzal jött, hogy a napi beszélgetések miatt nincs ideje semmire). Telt-múlt az idő. Mindig az járt az eszemben, lehet én nem vagyok elég jó. Hétről-hétre egyre többet tettem érte, mindennap hazavittem a munkahelyéről, kaját vettem neki. Majd megbeszéltük, hogy hétvégén, szombat este egy régóta tervezett és mindig halogatott programra elmegyünk. Aznap rám se írt, délután háromkor én kerestem. Ekkor mintha a szívembe kést szúrt volna, közölte, hogy egyedül akar maradni, nem jön. Ürügyként hozta fel, hogy a tesója akkor költözött hozzá, és minden nap vele volt (és akkor már a barátjával nem is kell találkoznia?), meg azt, hogy a szüleivel akar majd beszélni (utóbb kiderült nem is beszélt vele) és hogy fáj a torka (nekem egész héten fájt, mégis elmentem érte munka után). Kifakadtam és elhordtam mindennek. Másnap leteszteltem. Azt mondtam, hogy kórházba kerültem. Egyáltalán nem érdekelte hova, meg se kérdezte szükségem van-e valamire (ezt eddig se). Másnap újra kerestem, elmondtam, hogy hazudtam, nem voltam kórházban, mire közölte, hogy mivel nem mondtam igazat, nem bízik már bennem, különben is én gúzsba akartam őt kötni és rengeteg szorongást okoztam neki, ezért soha többet nem akar a barátom lenni. Pluszban megfenyegetett, ha újra keresem, feljelent zaklatásért. Azóta egyszer beszéltünk, közölte nem érez irányomban barátságot, nem érdekli mi van velem. Közben nekem meg hiányzik, mert volt kivel minden nap beszélgetnem, most meg magányos vagyok, a "barátaimmat", ismerőseimet mindig én keresem és közös programokat se tudok senkivel szervezni. Fáj az egyedüllét és az, hogy ennyi odafigyelés, energia, pénz befektetése után se tudtam igaz barátra szert tenni. Miközben más csak van, semmit nem tesz érte, ahhoz meg ragaszkodik. Fáj ez az igazságtalanság.

és azt mondta, ha a