Vannak itt olyanok, akiknek se barataik, se baratnojuk/baratjuk nincs? 27/F

25 vagyok és a családtagjaimon (akikkel nem beszélek sokat kivéve szülők) kívül nincs egy barátom se. Vidéken sajnos nem olyan ismerkedni, kevesebb közösségi program stb. Munkahelyen kívül nem is szoktam ismerkedni.

Egyedül megyek mindenhova és amikor körbenézek mindenkinek van valakije. Kicsit már szomorú de ez van.

Nekem is igazából van pár barátom, de közben sokszor mégis úgy érzem, mintha egy sem lenne. Szét is széledtünk, keveset találkozunk és beszélgetünk, szóval nem is biztos, hogy annyira barátságnak lehet ezt mondani. Van olyan, akinek messze nem én vagyok az egyedüli barátja (ezzel természetesen nincsen semmi gond), ahogy olyan is, akinek szinte igen, de neki még sincs igénye többre.

Az számomra nehéz, amit előttem is írtak, hogy egy rakat dolgot nincsen kivel megbeszélnem, megosztanom. Szerencsére nagyon jó kapcsolatom van a családommal, de mégsem ugyanaz velük lelkizni, mintha egy korombelivel tenném. Annyi minden van pedig, amit szeretnék másokkal megosztani, viszont mégsem tudom. És itt most programokra, gondolatokra, élményekre, meg igazából bármire egyébre gondolok.

Próbálok nyitott lenni, de egyre többször érzem azt, hogy az emberek már nem annyira vevők mélyebb barátságokra, vagy épp már van egy kialakult társaság, ahová nem is vesznek be újat, vagy adott az említett társaság, de mellettük már nem akarnak ismerkedni.

Azért sincsenek annyira barátaim, mert a korombeliekhez képest csendesebb, visszahúzódóbb vagyok, és még ha az elején nagyon jól meg is találjuk a közös hangot, általában mindig találnak nálam jobbat/érdekesebbet :c

A problémáimat vagy a szüleimmel beszélem meg, vagy itt kérek tanácsot a gondokkal kapcsolatban (ez nagyon ritka már). Nem törődtem bele ebbe az állapotba, de már mondhatni egészen megszoktam.

21/L