Miért csak addig voltam jó neki, míg nem volt rajtam kívül senkije?

Képzeld el azt a szituációt, amikor egy osztályban vagy. Vannak a nagymenők, és vannak a többiek. Te be akarsz kerülni a nagymenők közé, de le se szarnak, úgyhogy ránézel a többiekre is, akikkel nem igazán van kedved barátkozni, de amúgy egyedül sem szeretnél lenni, így mégis elkezdesz az egyikükkel. Egyszer csak észrevesznek a nagyok, és maguk mellé húznak. Mivel sok hamis sztereotípiával rendelkezel a nagyokról, emellett azt gondolod, hogy csak akkor fogadnak el, ha nem önmagad vagy, hanem annak árnyéka, és olyan akarsz lenni leginkább mint ők, ezért lassan elkezded hozzájuk igazítani az értékrendedet, elkezded azt gondolni, amit ők, azt csinálni, amit ők, és a barátodat, akivel eddig jóban, vagy "jóban" voltál, és akivel amúgy nem volt kedved barátkozni, elkezded szégyenleni előttük, ezért eltávolodsz tőle, és rá se nézel többet, nehogy meglássanak, vagy összekapcsoljanak vele.

Kb. ezt élhette át a fiú, ha jól tippelek.