Mennyi olyan barátod van, akiben tényleg megbízol feltétel nélkül, és mindig melletted van?

Abszolút nem mindenkinek, mivel nem mindenki egyforma.

Nekem egész életemben sok barátom volt, tehát van összehasonlítási alapom. Az utóbbi években egy sincs és rájöttem hogy nekem így sokkal komfortosabb mint barátokkal. Mindegyik elkopott mert abban a korban vagyok amiben már mindenkinek gyereke van, és onnantól kezdve nincs más témájuk, nincs életük. Egyszerűen szétnőttünk, őket már nem érdekelte semmi amiért korábban odáig voltak meg vissza, én meg gyermektelenként nem tudtam magamra erőltetni azt a mentalitást hogy kizárólag a gyerekekről tudjak beszélni, és mindent az ő oldalukról gondoljak át.

Szóval évek óta nincs egyetlen barátom sem, és először hiányoztak, elveszve éreztem magam. Aztán idővel elkezdtem élvezni a helyzetet. Nem kell millió emberhez alkalmazkodnom, nem kell erőfeszítéseket tennem hogy fenntartsak egy csomó kapcsolatot, szabad vagyok, és nincs dráma. Rengeteg plusz időm lett. Tökéletesen elvagyok a párommal, mert vele is mindent meg tudok csinálni amit barátokkal tennénk, sőt, annál többet is.

Jókat beszélgetünk, órákig röhögünk a semmin, utazgatunk, nem függünk senkitől, mi határozzuk meg a programjainkat. Senki nem húzza át a terveinket és olyan helyzetbe sem kerülünk hogy valahol azért kell megjelennünk, mert egy barátnak fontos, nekünk viszont nem.

A családommal is nagyon jó és szoros a kapcsolatom (mindig is az volt) és ez nekem bőven elég, minden szociális igényemet kielégíti ez a belső kis köröm.

Ha van is lehetőségem barátkozni, nem megyek bele semmibe. Kedves vagyok mindenkivel, de nem lépek át egy határt. Ez így gorombán hangzik, de egyszerűen nincs szükségem barátokra.

Boldog vagyok nélkülük, és nem érzem hogy bármi is hiányozna az életemből.

Azért gondolod így kérdező, mert még fiatal vagy, most a barátok a mindeneid, azt szeretnéd, ha mások is elfogadnának és szerethetőnek tartanának, tőlük teszed függővé a saját megítélésedet is.

Később majd rájössz, hogy baromira nem játszanak ekkora szerepet az életben. A legfontosabb a családod illetve a párod lesz. Ők lesznek az elsők és legfontosabbak számodra, bizonyos kor felett ez így normális. Ha megmaradnak a barátaid, jó, ha nem, úgyis jó.

"Ha valakivel annyira jó barátok vagytok, nem kell erőlködni, a kapcsolat fettartása miatt."

Ezt rosszul látod. Hosszútávon kell, minden kapcsolattípusnál, legyen az családi kapcsolat, házasság, vagy szimpla barátság. Ha nem ápolod, akár akkor is amikor épp hullámvölgyben vagy, elhal, megsínyli az. Csak a tündérmesékben működik minden magától.

Pontosan azt akartam írni amit a 25-ös. Minden kapcsolatot fent kell tartani, dolgozni kell rajta folyamatosan.

Ahogy egy házasság, úgy egy barátság sem működik erőfeszítés nélkül, magától. Kemény meló minden emberi kapcsolat.

És igen, majd változni fogsz amikor nem annyi lesz a dolgod hogy tanulj, a többi pedig szabadfoglalkozás. Mikor nem lesz annyi időd saját magadra, mert ahogy idősödsz, egyre több mindenért felelősséggel tartozol, a napod viszont ugyanúgy csak 24 órából áll.

És pont ezért kopnak el a barátságok felnőttkorban, mert az embereknek nem annyi a dolga hogy suli/munka után hazamennek és csacsognak a barátaikkal, hanem örülnek ha össze tudnak hozni egy találkozót amikor minden fél ráér.

Ahogy ritkulnak a közös élmények, úgy romlik a kapcsolat minősége, végül elszakadnak egymástól. Van aki ilyenkor próbálkozik és keres új barátokat, mert szüksége van az emberi kapcsolatokra, és van akinek tökéletesen elég a párja és a családja.

Felesleges sztereotipizálni és azt állítani be egyetemes igazságként amit te érzel, mert emberek vagyunk, nem robotok akiket előre beprogramoztak egy bizonyos működési elvre. Mind különbözőek vagyunk.