Miért nem érzem jól magam már a brátnőimmel?

Az utóbbi egy évben várom, hogy ez változzon. Kb 6 közeli barátnőm van akikkel kettesben szoktam találkozni, nincs nagy társaságom.

Már lassan egy éve nyűgnek érzem a találkozást, untatnak a besezélgetések, nem érdekelnek a panaszkodásaik, nem érzem úgy, hogy őszintén örülnek neki ha valamiben "mázlim" van, vagy ha valami jól megy. Nem mind a 6 de abból 3... egymástól függetlenül.

Pl ma meséltem az egyiknek, hogy megkaptam az első gyakornoki állásomat és tökre lelkes vagyok, erre azt reagálta, hogy uh akkor ilyen irodapatkány leszek. Én meg elszégyelltem magam, hogy ennek örülök.

Vagy korábban volt egy sikerélményem a sportban, és elmesltem egy másiknak, nem ugyanaz mint akorábbi de a reakció az volt, hogy ja bezzeg ő egy kilométert nem tud futni. Meg folyton csak panaszkodnak tényleg.. pedig amúgy nincs jobb dolgom mint nekik, mindannyian hasonloan privilegizált közegből jövünk ahol egyetem végéig nem kell dolgozni, lakhatunk otthon van kaja a hűtőben, fizetnek mindent a szüleink..

És folyton ilyen pasi drámák mennek, de ugyanaz csak más a férfi szereplő.. ez már egy harmadik: összejön valakivel, elvan vele, a srác full szerelmes (láttam mert találkoztam vele) és a lány meg olyanokat mond nekem kettesben, hogy hát ez ilyen biztonságos döntés, langyos viz etc...aztán jön egy másik ilyenkor akibe belehabarodik és aztán az lesz a langyos viz

Meg megy az egymásra licitálás ha többen vannak együtt h kinek rosszabb..mikor senkinek se az szerintem igazán csak baromi hálátlanok.