Az internetes barátságok miért szoktak egy idő után "ellaposodni"?

Azt is hozzá tenném, hogy sok emberen azt látom akár élőben akár interneten, hogy beleragad egy élethelyzetbe és onnantól az a téma. Ugyanaz a szalag pörög újra és újra.

És persze szép meg jó a segítes neki, de rohadt fárasztó és megunja az ember. Kicsit olyan mint az itteni rendszeres kérdezőkkel. Először belefutsz a csapdába, próbálsz tanácsot adni, segíteni, de csak nyávog, ellenkezik, meg gyártja a kifogásokat. Aztán amikor már kifogyott minden ellenérvből, akkor felteszi újra azt a kérdést másnap és utána nap és utána nap.

Élőben is ismertem egy ilyen lányt. Ideig óráig el lehetett terelni a figyelmét a gondjairól, de mindig visza kanyarodtunk ugyanoda. Következő közös programnál ugyanaz a lemez. Aztán amikor meguntam, elkezdte egy közös ismerősünknek ugyanazt. Majd az is elküldte a fenébe. Volt közös programunk, és ott jöttek számára új arcok. Én meg csak fél füllel hallottam, hogy már megint ugyanazt a lemezt adja nekik elő ugyanazzal a lendülettel mint nekünk.

Hozzá tenném nem "komoly" problémák voltak, hanem élethelyzetek, dolgok amivel alapvetően mindenki szembesül, csak a többség túllép rajta, megoldja vagy elkerüli. Míg vannak akik csak fetrengenek benne, mint malac a dagonyában.

De volt haverom aki meg egyszerűen a világmegváltó terveiről, meg az "élet komoly dolgairól" szeretett csak beszélni. Tipikus "csak én látom tisztán a világot" típusú ember akinek a hülyeségét kellett olvasni-hallgatni. Bármennyire jó haverom volt, egyszerűen kimerített agyilag.

Amúgy nekem távkapcsolatoknál és távbarátságoknál előjött egy idő után az "elmegy mellettem az élet" érzés.

Hiszen ha reálisan nézzük, akkor tulajdonképpen semmit nem csinálunk csak ülünk egy géppel szemben és gépelünk.

És úgy éreztem, hogy néznék egy filmet, olvasnék, mennék valamerre, tanulni kéne, dolgozni kéne, vagy csak takarítani, elmosogatni, de nem mert éppen írnak éppen válaszolni kell.

Nyilván ebből születnek itt a "miért nem válaszol, pedig elérhető" kérdések...

De leginkább tényleg a gép előtt ülés zavart és hogy csak mint egy gép gépelek.

Eleinte érdekes a másik, az új dolgok foglalkoztatják az embereket.

Sok téma van, amiben rokonszenves a másik, aztán szépen eltűnnek a rokonszenves témák, nagyon új témák nem jönnek be, az érdeklődés pedig szép lassan meghal egymás felé.

Hiányoznak a közös emlékek, programok, találkozók, elfogynak a közös témák, lapossá/unalmassá/vontatottá válik a beszélgetés.

Nekem elég sok netes barátom volt, illetve van, de nagyon nagy százalékuk felszívódott az évek alatt. 2 esetben érintett ténylegesen rosszul a dolog, mert egyidősek is voltunk, már 5+ éve beszélgettünk, és nem volt tabutéma, már tényleges barátságnak lehetett mondani. Az első esetben egyszer csak nem nézte meg az üzenetet csak körülbelül 1 év múlva, míg a másodiknál egyre ritkábban kaptam választ, végül több, mint 1 éve meg sem nézte, amit neki írtam.. de közösségi médián még mindig aktívan fent vannak.

Szóval igazából már jó ideje nem is keresek neten barátot, nem is szokásom leállni beszélgetni (nem bunkóságból, arroganciából írtam!). Ezek után picit a kedvem is elment, valamint kicsit már sok is a csak netes kommunikáció..

Viszont ismerősökkel, több baráttal is úgy vagyok, hogy neten nagyon nem tudjuk tartani a kapcsolatot, viszont szerencsére élőben képesek vagyunk lazán végig beszélni minimum egy fél napot.