A legjobb barátnőm soha nem tekintett barátnőjének sem, közben mindenki közül ő adta a legtöbb támogatást, de ha kérdezik, akkor nem, nem vagyok a barátnője. Miért?
Van a számomra legjobb barátnőm, aki már évek óta kijelentette, hogy neki nem én vagyok az, és azt is, hogy nem valószínű, hogy valaha a barát szót fogja használni - barát szempontból kapott mély sebeket, így egy régi barátnőjét leszámítva, senki újra nem mondta évek óta, hogy barát. Régen nagyon idegesítő voltam, az otthoni bajaim miatt tényleg állandóan, akaratlanul önsajnáltattam magam. Egy szakmai suliba jártunk, aztán most érettségi, egy azon iskolán belül. Na nemrég visszahallottam, hogy egyik osztálytársnőm szerint Xy (nevezzük így a barátnőmet) azt mondta maguk között, hogy nem tudja elképzelni se, hogy ő és én barátokok legyünk, mert a barát szó túl nagy felelősség és rosszabbik esetben csalódás, én meg kedves, segítőkész vagyok, de idegesítő is. Szóval ezt elmondta nekem osztálytársam, mert tudja, hogy jóban vagyunk.
Xy az évek alatt heti 5 iskolai napon hallgatott meg, adott tanácsot + facen sem "kíméltem". Utólag vettem csak észre, mennyire rá voltam akaszkodva, mint egyetlen lelki támasz. Karácsonykor-szülinapkor felköszönt és előre jól kigondolt ajándékot ad, sose felejti el. Amikor szükségem volt rá, mindig támaszt nyújtott, és amikor elhagytam egyszer a kulcsomat, akkor is mehettem volna hozzájuk éjszakára, pedig utál vendégeket fogadni a lakásban, de aztán végül sikerült bejutnom a házba. Minden titkomat megoszthatom vele, és sokakkal ellentétben, tőle soha semmit nem lehet visszahallani, senkinek nem adja tovább. Szóval annak ellenére, hogy azt mondja, részéről nem vagyok barát, idegesítő is vagyok... szóval mást mond és mást tesz, de a tetteiben mindig, kivétel nélkül az mutatkozik, amellett, hogy tényleg úgy tűnik, szoktam idegesíteni, hogy törődik velem, és tényleg figyel arra amit mondok, ugyanis simán rávágja, hogy miket szeretek, miket nem. Közben viszont élőben gyakran néz ki közömbösnek.
KÉRDÉSEM LÉNYEGE, hogy ez így mehet akár a végtelenségig? És a "miért" kérdés, hogy ez tényleg azért, mert régen mély sebet kapott attól, akit a legjobb barátnőjének tekintett, és emiatt soha senkit nem fog barátnőnek nevezni, pedig nagyon törődő?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!