Van még olyan rajtam kívül, aki huszonéves korára elvesztette az összes barátját?

Úgy vettem észre, hogy aki nem bulizós vagy nagyon társasági ember, annak a huszonéves kor itthon erről szól. Nekem is jó pár barátom lekopott, mert egyszerűen másfele mentek. Elég sok embertől hallok hasonlókat.

Velem is ez volt. Neten találtam újakat.

A net csak egy eszköz, hogy olyan embereket is megismerhess, akikkel amúgy soha nem találkoznál. Utána természetesen át kell menni a személyes térbe és ugyan olyan barátság lesz, mintha személyesen ismerted volna. Az tényleg nem jó, ha mindig csak a neten irogattok, találkozni kell. Ehhez lehet, hogy utazni kell, de nem szabad elzárkózni tőle, nagyon jó dolog, sokkal jobb mint egy buli.

Nálam is ilyesmi van, 31 éves vagyok. Alapvetően nehezen oldódom fel idegen társaságban, amihez még hozzá is járult, hogy olyan 22-3 éves koromra minden barátomban csalódnom kellett, akit igazán közel éreztem magamhoz (van, aki nem mondta ki, de elkezdett szégyellni vagy már nem voltam neki elég menő az új haverokhoz képest, mert az XY Mucika ismeri az X-Faktorból a tökömtudjakit meg musicalénekesnek tanul, és még ő akadt ki rám egy apró hibám miatt... a másik reálkarra ment, és nagyon elszakbarbárosodott, és csak a munkájáról akart beszélni, ahhoz én meg nem értettem anglisztika szakosként... a harmadiknak megint nem voltam elég menő meg életrevaló - mondjuk ő nagyon rossz társaságba keveredett, azt nem is bánom, hogy vele megszakadt a kapcsolat)... ezért nehezen bízom emberekben, és amikor már feloldódnék, akkor már kialakulnak a barátságok, klikkek a helyeken, ahol megfordulok és kimaradok. Ebbe én már beletörődtem, és nem is annyira zavar egyébként... nyilván jó lenne, ha lenne pár igaz barátom, de nekem nem létszükséglet. Felszínes kapcsolataim meg voltak mindig, mert amúgy kedvelnek, pl. kollégákkal, exkollégákkal eljárunk néha (jó, most covid-korlátozások idején nyilván nem :D).

22 vagyok, egy barátom sem maradt