Tényleg akkor hibát követtem el, hogy a barátnőmnek ennyire meg kellett haragudnia?
Pénteken írt, hogy szombat este elmehetnénk koktélozni, mert múlt héten volt a szülinapja. Írtam neki, hogy nem tudom még pontosan hogyan alakul a napom, de majd holnap (azaz szombaton) megbeszéljük, erre írt annyit, hogy rendben. Mivel nekem most hétvégén lesz az esküvőm ezer fele áll a fejem, teljesen kiment a fejemből, hogy nem írtam neki vissza, és csak késő este írt annyit, hogy "köszi, hogy megint elfelejtettél". Ha írt volna napközben akkor lehet meg tudom oldani, de egyébként meg gondolhatná, hogy nekem most nem az ő szülinapján jár az eszem, és lehetne megértőbb, persze felköszöntöttem meg minden. Tegnap is és ma is látom, hogy sértődötten ír, pedig többször is bocsánatot kértem, miközben ő is lehetne megértőbb. Szerintetek ez egy olyan hiba, amit ilyen esetben nem lehet megérteni?
25/L
Megértem, hogy elfelejtetted.
Sok dolgod van és gondolom az esküvő miatt is izgulsz.
De a barátnődet is meglehet érteni, lehet, hogy már nagyon szeretett volna veled beszélgetni meg stb.
Szerintem hívd majd el akár az esküvő után vagy bármikor máskor amikor van már szabad időd.
Csináljazok kettesben egy közös programot. (Bármit)
Előre is sok boldogságot kívánok neked!😄
Köszönöm szépen! 😊
Az a baj, hogy én nem igazán igénylem ezeket a munkán kívüli találkozókat, mint ő. Pedig egyébként nagyon kedvelem és néha tök jó összeülni, csak nem havi rendszerességgel és ezt tudom, hogy nem értené meg.
#5 Ha nincs megelégedve az életével akkor azon kellene változtatnia, nem koktélozgatni. Egyébként szerintem nincs problémája, csak szereti az ilyen programokat is, én meg megelégszem annyi közös idővel is, amit a munkahelyen töltünk, ugyanis a kolléganőm.
#6 Nekem is hasonló a véleményem, tudja milyen fontos dolgaim vannak és mégis csak magával foglalkozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!