Hogyan vészeljem át azt a gondolatot, hogy egyszer ő már "nem lesz"? Vagy beteg vagyok, hogy ilyeneken gondolkodok?

Ugyebár én egy olyan személyiség vagyok, hogy élőben nem igazán tudok igaz barátságokat kötni mivel gyerekkoromból visszamaradottan van egy bizonyos szociális fóbiám. Szivattak nagyon sokat és emiatt alakult ki. Mára már ez azért javult, de hatása még mindig érződik.

A lényeg az, hogy így a netes barátságokba öltem az időmet. Sokakkal kezdtem kapcsolatot akik egytől egyig elhúztak, volt akikkel 2 hónapig tartott a kapcsolat, volt akikkel 1 évig. Igazából változó volt, de soha egyik sem dobott padlóra mint amiről most fogok beszélni.

Most se vagyok padlón, ne essen félreértés, de van egy netes barátom akit még egy számítógépes játékba ismertem meg 14 évesen. Eleinte csak ott ápoltuk a kapcsolatot, utána váltottunk messengerre és azóta ott folytatjuk. Egyszer már találkoztunk is, de tulajdonképpen viszonylag közel is lakunk egymáshoz (50km).

A lényeg, hogy lelkileg nagyon hasonlítunk egymáshoz és minden egyes olyan feltétel amit fontosnak tartok egy baráti kapcsolatban az benne van, így szoros kötődés alakult ki. Volt olyan időszak amikor minden nap beszéltünk, volt mikor összevesztünk így kimaradt 2 hónap, de sose adtuk fel és mindig szeretjük egymást és tart a kapcsolatunk. Szinte testvérnek tartjuk egymást.

Azonban ahogy közeledik a gyerekkor vége és lépünk ki a nagybetűs életbe egyre inkább azt érzem, hogy ennek a kapcsolatnak vége lesz egyszer és soha többet nem fogunk egymással beszélni. Visszaolvasgattam tegnap rengeteg szép közös csevegős élményt is és bele se akarok gondolni, hogy mi lesz ha ez megszűnik. Visszaemlékszem arra is, hogy milyen jó volt átölelni mikor találkoztunk és milyen jókat dumáltunk.

Igazabol nincs szó arról, hogy utáljuk egymást és nem akarunk egymással foglalkozni, sőt szeretjük ugyanúgy egymást, valamelyik nap fel is hívott, hogy elmesélje mi volt a suliban, de az a baj, hogy én minden ősszel indok nélkül temetem a kapcsolatunkat. De tényleg indok nélkül mert egy kicsit se rúgtuk össze a port. Egyszerűen csak ősz van minden borult, szürke és az elmúlás hangulata vesz körbe.

Ez mennyire normális? Vagy beteg lennék?

Emlékszem tavaly is ugyanez volt, ez az október ami nagyon erős, aztán decemberre általában jobban vagyok, majd tavasz-nyár az csak a vidámságról szól.

Én 19/F

Ő 17/L