Szerintetek bocsánatot kérjek?
Kb. Egy éve szereztem egy nagyon jó barátot (fiút), akivel az utóbbi időben eléggé összevesztünk. A sztori röviden annyi, hogy egy ismerősömnek, az egyik barátja, és mi is elkezdtünk dumálni egyre többet. Én gyakran kiborulok a semmin, és ebből adódtak is már vitáink,de osszessegeben azt tudnám elmondani, hogy jól kijöttünk egymással, a személyiségünk hasonló volt stb. Azt azért szeretném leszogezni, hogy egyikünk sem érzett többet barátságnál! Viszont én sokszor éreztem magamat kihasznalva, néha azt éreztem csak akkor beszél velem, ha azzal a bizonyos közös ismerőssel rosszban van. Ahogy elkezdődött a suli megint ez volt. Velem nem beszélt. Megprobaltam én, hiszen már hiányzott a beszélgetés, de mindig csak egyszavas válaszokat kaptam. Ilyenkor elgondolkoztam, hogy megbántottam e valamivel, de nem jutott eszembe semmi.
Van egy olyan rossz tulajdonságom, hogyha kialakul egy átmeneti "rossz viszony", én megbántom az illetőt, de a bocsánatkérésre már képtelen vagyok. Ebben az esetben is így volt. Elkezdtem piszkálni,kinevettem, de én ezt abban a helyzetben csak poénnak éreztem az egészet, majd utána eszmeltem rá, hogy ez nem az. Az illető kiborult (persze jogosan) én meg mondtam neki, hogy akkor innentől kezdve ne beszéljünk, töröljük egymást a közösségi hálózatokról és ennyi. Ez így is lett, de engem nagyon bánt a dolog. Viszont mint említettem képtelen vagyok bocsánatot kérni. Félek, hogy veszítek a becsületemből, vagy nem is tudom... Számomra ilyenkor már ez kínos. És néha úgy érzem nem hiányzik ez a beszélgetés vele, mert így legalább nem érzem magam kihasznalva... Nem tudom... Szerintetek megint kialakulhatna ezek után köztünk egy jó barátság, és megprobaljam a bocsánat kérdést?
Nagyon gyerek vagy! Fogalmad sincs a barátságról, vonzalomról, egyáltalán az emberi kapcsolatokról. Itt nem az a kínos, hogy veszítesz a becsületedből, hanem, hogy nem tudod felmérni a helyzetet.. Neked tetszik ez a srác, ezért provokálod, aztán behúzod a féket, amire ő is megfelelően reagál, ha nem lenne szexuális feszültség köztetek, akkor ez könnyen feloldható lenne.
Légy őszinte magadhoz és vele!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!