Érdemes fentartani ezt a barátságot?

Ez hosszú lesz:

9.-ben, kb a 2. tanítási héten kezdődik a sztori. Láttam, hogy egyedül van, és odamentem hozzá, mert érdekelt, milyen ember lehet. Gondoltam, ha "antiszociális sorozatgyilkos" jellegű ember, akkor feladom, de, ha kedves, akkor megismerkedem vele. Így lett a barátom, de emiatt a többiek, akikkel korábban beszéltem, szép lassan, ki pár hét, ki pár hónap után, már alig szólt hozzám/került engem. Eleinte ez nem zavart, hisz ott volt ő, minden passzolt, hasonló dolgok érdekeltek minket.

Következő évben már kicsit más volt a helyzet. Ugyanúgy elvoltam vele, mint korábban, de szerettem volna másokkal is lenni, és erre próbákat is tettem: egyes órák előtt odamentem másokhoz is beszélni, nem voltam félénk, nyitott voltam mindenkire, de rosszul éreztem magam a jegyeim miatt, mivel több tárgyból is elég rosszul álltam. Gyakran volt ez vicc/aggodalom tárgya, de nem érdekelt ez ennyire, úgy voltam vele, ez az év nem számít, úgyis az a fontos, milyen ember vagyok. Ezen az alapon osztálykiránduláson kiválasztottam a szimpatikusabb társaságot, ahol azt gondoltam, mindent megettem, hogy jó társaság legyek, s ne zavarjak senkit: nem keltem túl korán, nem feküdtem le túl későn, beágyaztam minden reggel, kivettem a részem a ránk bízott munkákból, segítettem, ha nem voltunk elegen, beszálltam társasokba, traccspartikba, alkoholt ittam, de nem olyan sokat, hogy bármi komoly történt volna (csak nevetgéltem kicsit, de ennyi). Ennek ellenére ki akartak minket tenni a szobából, hogy mások legyenek a helyünkön.

Ekkor gondolkoztam először, hogy valami baj lehet velünk.

Aztán 11., volt egy kirándulás, azóta pedig csak tettetem a barátságot. Vagyis, valamennyire érdekel, mi van vele, gondoskodom róla, hogy minden rendben legyen a jegyzeteivel, ha zaklatott, próbálom megnyugtatni, segítek neki, ha valami nem megy, többszemélyes előadásokat mindig vele készítem... stb, de úgy érzem, fáraszt. Eleinte csak néha, de úgy egy 7-8 hónapja nagyon, és szinte állandóan. Rengeteget beszél olyan szituációkban, olyan témákról, amikről nem kéne. Azt gondolom, valamit elég egyszer, esetleg néhányszor megbeszélni, de a témáink mindig ugyanazok. Hiába tojok látványosan arra, amit mond, az esetek több, mint felében, nem veszi észre magát. Volt, hogy szóltam neki, hogy "figyi, inkább beszéljük ezt meg később" vagy "talán ezt nem kéne Xy előtt mondanod" egyik fülén be, a másikon ki, legjobb esetben is 1 hétig volt ennek hatása.

Én igyekszem nem megbántani, nevetek a viccein, tanácsot adok neki, meghallgatom, sokat vagyok vele... stb, de úgy érzem, ez felőröl.

Megkérdeztem már több embert is, de mindenki mást mond. Nekem ez olyan, mintha a 2 vállamon ülne egy ördög, meg egy angyal és vitatkoznának, az ördög azt kiabálja "hagyd ott!" az angyal meg, hogy "már csak pár hónap, menni fog, ne bántsd meg!"

És az a baj, hogy, ha a "rossz énemre" akarok hallgatni, azzal egyrészt őt bántom meg, másrészt bunkónak bélyegeznek, harmadrészt, random emberekre kényszeríteném ezzel magunkat, ami nem lenne jó. A "jó énemre" hallgatva viszont minden nap úgy érzem magam, mint egy ketyegő bomba, ami mindjárt felrobban, és nem tudok semmire se koncentrálni ezen a dilemmán kívül, és nagyon feszült vagyok.

Szerintetek mit kéne csinálnom?