Most akkor én lennék a rossz barát?

Előre is bocsi, ha valamit félre írok, esetleg rosszul fogalmazok meg, csak zokogás közepette nehezebb számomra a gépelés, még gépen is.

Szóval az a sztori, hogy a legjobbnak vélt barátom nagyon furán áll hozzám, és én emiatt azt gondolom már, hogy nagyon rossz barát vagyok számára.

Tehát, leírtam neki, hogy érzek, mennyire számít nekem, és ilyenek. Tehát csupa olyan dolgot, aminek mások örülnek. Igen, de ő nem.

Megkért bunkó módon, hogy erről ne is beszéljünk többet... Na azóta tart a zokogásom szüntelen, mert ez olyan szinten szívenütött, hogy nem tudok napirendre térni.

Próbáltam neki kedveskedni, az sem jött be, mondván nem preferálja... Őszintén szólva ott még ennyire nem törtem össze, mondom vannak ilyen emberek, nabumm.

Azt szeretném ebből az egészből kihozni, hogy bármit csinálok, próbálom éreztetni, hogy bennem megbízhat, meg minden, csak balul sül el, és részemről sírás a vége, mégha szégyen is egy fiútól az, hogy sír a legjobb(nak vélt) fiúbarátja után.

Én úgy gondolom, más összetenné két kezét, ha valakinek ennyire fontos lenne a másik, mert én tényleg ott vagyok neki, ha kell valami, ha történt valami, vagy bármi... és igazából ez így is maradna.

Ő miért nem értékeli ezt? Vagy tényleg én vagyok a rossz barát?