Nektek is van olyan barátotok, akinek a lakása maga a földi pokol?

Pfú, ez nagyon gáz! és rád nézve is tiszta szégyen.

Volt pár éve, amikor iszonyú mély depresszióm volt, és nagyon elhanyagoltam a lakást. De ennyire azért nem...

Soha nem engedtem be senkit, nagyon szégyelltem.

Ha valaki ilyen környezetben jól érzi magát , azzal nagyon nagy baj van.

Barátom nem, de ismerősöm volt hasonló. Egy idős tanyasi néni, bácsi meg a családjuk. Szerintem a barátod lakása ehhez képest patika. Akkor most próbáld elképzelni a következő állapotokat:

Megérkezel egy fehér, kedélyes kis tanyához. Illetve csak sejted, hogy ott van egy tanya, mert a tető még épp kilátszik a gazból, de az utcára néző ablakot már teljesen eltakarják a szabadon burjánzó, vígan növekvő gyomok, bokrok, gazok. Szerencsére a bejárati kapu és az udvar még fellelhető és megközelithető, leszámítva a nagy, koszos, lompos kutyát, ami láncrafogva, acsarkodva csörtet az udvarban fel-alá. Bundáját sár fedi, de a koszréteg alatt talán fehér színű lehet...Végre kijön az ifjabbik gazdasszony és szívélyesen beinvitál minket. Épségben átvergődünk az udvarban felhalmozott lomokon és valahogy kikerüljük a békésen kérődző tehenet, ami az előszoba ajtóban (!) heverészik. Az előszobába lépve az első dolog, amin megakadt a szemem, egy csinos, fonott kenyértartó állvány volt, benne szeletelt kenyérrel, a kenyérszeletek között jól megfért a frissen szedett szaros-szalmás tyúktojás. De tyúkszar az volt bőven bent a házban is, de sebaj, mert szőnyeg és parketta nem volt, így nem volt mit bepiszkitson. Beljebb lépve az étkező/konyhába ért az újabb döbbenet:a tűzhelyen frissen vágott tűzifa állt halmokban, rajta sorakoztak a fazekak, benne ételnek tűnő kotyvalékokkal. A helyiségben egy ruhaszárító kötél volt kihúzva, rajta egy bugyi, egy kolbász, zokni, szalonna, kombiné követte egymást váltva a sorban. Csirkék, kacsák, tyúkok odabent a házban, mindenhol. Még az étkező asztalon is. A szemközti szobában az ágyon szinte hemzsegtek a kiscsirkék és ez még semmi, mert a konyhában elhelyezett keltető gépben kikelt az újabb csapat, hogy aztán kedvükre birtokba vegyék az épületet. Az öregasszony láthatóan élvezte a nyüzsgést, megfelezett egy szelet kenyeret, amit már az asztalon összetapostak a csirkék és vidáman kínált minket. Miközben pálinkát öntött, egy megtermett, fekete kacsa tépkedte a szoknyája szélét. Azon gondolkoztam, vajon hol alszanak az öregek, ha már így kitúrta őket az állat sereglet? Aztán a néni asztalhoz ült és egy dinnyét eszegetett, melynek másik felét egy asztalon toporgó csirke kezdte csipegetni. Békésen eszegették a dinnyét így együtt, míg fel nem ugrott az asztalra a macska is, aki elzavarta a csirkét és szintén belenyalt a dinnyébe, de nem ízlett neki, így a néni végre jóllakhatott. Néztem, vajon mi tartja össze a házat? Azt gondoltam, bizonyára a pókhálók. Ahogyan kintről nem lehetett a házra rálátni a gaztól, úgy bentről sem lehetett az utcára kilátni, valószínűleg a magasra nőtt fű az ablanál a függönyt helyettesítette, mivel az nem volt. Igazából szavakkal nem is lehet kifejezni azt az őskáoszt és kuplerájt, ami ott volt. Én még tizenéves voltam, először megdöbbentem a látványtól, aztán inkább a kitörni készülő röhögő görccsel gyűlt meg a bajom. Minden esetre felejthetetlen élmény maradt. Ja és nem, nem voltak szegények! Sőt, sok pénzük volt, ezt mindenki tudta, de nekik jó volt így...Hát, a pozitív hangulat ott is állandó volt, talán a jó házipálesznak köszönhetően, amit készítettek és árultak, na meg köztudott, hogy az tartósít és fertőtlenít, de nem hiszem, hogy egy napot is kibírtam volna ott. Azt hiszem, hamar elvitt volna valami rejtélyes fertőzés.