Egy ideig működhet.
Mi is hárman voltunk legjobb barátnők 2-3 évig, aztán kábé egy éve bejött a képbe egy negyedik osztálytársunk is. Messengeren felvették őt a csoportunkba is, suliban már velünk lógott. Egy ideig magyon jóba voltunk mind a négyen, aztán én kezdtem eltűnni a kis csapatunkból. Kihagytak a programokból (nem szóltak róla, külön 3-as csoportot csináltak, és ott beszélték meg), ketten jobb kapcsolatban lettek egymással, értitek. Most nyáron összesen egyszer találkoztunk így négyesbe, viszont ők hárman többször (ma is elmentek vásárolni). Mondjuk egyik héten elkísért egyikőjük moziba, mert egyedül mentem volna, de mivel nagykn unatkozott otthon, eljött velem.
Tehát szerintem egy darabig biztos működik, viszont egy idő után szinte biztos, hogy ketten szorosabb barátságot fognak kialakítani, vagy épp kibeszélik a harmadikat.
Persze, de soha nem lesz egyenlő a barátság mértéke a három ember közt.
Én a középsuli négy évét ilyen "hármas barátságban" töltöttem. Először én meg az egyik lány voltunk legjobb barátok, hozzánk csapódott egy harmadik. Pár év múlva az én legjobb barátnőmnek pasija lett, elmaradozott, akkor a másik lány meg én lettünk jobban jóban. Aztán neki is pasija lett, akkor a két kapcsolatban lévő lány lett közeli barátságban, én lettem a távolabbi. És így tovább... Szóval időnként mindig változott, hogy ki kivel van közelebbi kapcsolatban. De ettől függetlenül mindhárman szerettük egymást. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!