Hogyan lehet "közeli" barátokat szerezni?

Sok dologban magamra ismertem. Én is egy olyan korszakomat élem most, amikor rádöbbentem, hogy nagyon sok korábbi, kamaszkori barátom lemorzsolódott a távolság, a családalapítás, a munka, vagy a viszonyunk megromlása miatt. Alig vannak már olyan barátaim, akikkel tényleg számíthatunk egymásra a bajban is, és gyakran is tudunk találkozni.

Ez a helyzet pedig borzasztóan elkeserít :/ Tudom, én voltam nagyon naiv, de én régen tényleg őszintén hittem, hogy azok a barátságaim örök időkig fognak tartani és semmi sem állhat az útjukba. Nagyon rossz érzés rádöbbenni, hogy a való élet egyáltalán nem így működik, és még rosszabb érzés, hogy nekem amúgy hiányoznak ezek az emberek, én tényleg szerettem őket.

Mindenesetre én most épp költözés előtt állok egy nagyobb városba. A megmaradt barátaimmal persze tartani szándékozom a kapcsolatot továbbra is, de amenyire csak tudok, új életet és tiszta lapot szeretnék nyitni egy új munkahelyen és új környezetben.

Már csak ezt az egy megoldást látom, hogy ne golyózzak be teljesen a szüntelen nosztalgiázástól és hiányérzettől.

Te esetleg valami hasonlóan drasztikus lépést nem tudnál lépni az életedben? Nagyon jót tud tenni, ha bizonyos dolgokat elengedünk amikhez eddig görcsösen ragaszkodtunk, és inkább új tervekre, új célokra koncentrálunk helyettük.

Nekem is ilyen "barátnőim" vannak. Ha rájuk írok, visszaírnak, kisírják a bánatukat, majd ha hívom őket valahova, sosem érnek rá. Ha mégis ráérnének, az tuti, hogy az utolsó pillanatban mégis lemondják. Ha mégis 1%-ban sikerül találkoznunk, az tuti, hogy nekem kell hozzájuk menni egyenesen házhoz, mert ők a kisujjukat nem mozdítanák a kapcsolatunk érdekében, ráadásul akkor is csak róluk lehet szó, én nem érdeklem őket.

Párom haverjai ugyanilyenek. Mindegy, hogy 20 éve ismerjük egymást vagy fél éve, előbb-utóbb mindenki elkezd így viselkedni velünk.

Nem igazán értem, hogy miért, de valószínűleg úgy vannak az emberek a barátsággal is, mint a párkapcsolattal: előbb-utóbb valami másra vágynak, ellaposodik a kapcsolat, nincs több érdekes téma, úgy érzik, nincs több közös dolgunk. Képzeld el, mikor az egyik "barátnőm" múltkor azt írta, akivel 25 km-re lakunk egymástól, és nap mint nap más barátnőivel lóg, hogy velem talán még idén lesz ideje összefutni! De csak talán, mert sok dolga van. :D

Egyébként mi a párommal azért is vagyunk extrán nehéz helyzetben, mert szegényebb környezetből jöttünk, de az utóbbi 2-3 évben eléggé összeszedtük magunkat anyagilag, és ez elég sok irigységet szül körülöttünk a régebbi, szegényebb barátok közt (sőt még a családban is). Fiatalon már elég sok mindenünk megvan, és ezt nehezen nézik el azok, akiknek ez nem adatott meg, akikkel ugyanonnan indultunk... hozzánk hasonlókkal meg még nem sokkal találkoztunk. Főleg azok a barátok koptak le nagyon gyorsan az anyagi gazdagodásunk során, akik előtte kicsit gazdagabb családból jöttek, mint mi, csak a család egy részüknek elengedte a kezét és önerőből már nem tudják a tizedét sem felmutatni, mint mi. Ők a legirigyebbek.

Aztán van az a kategória, akik arra irigyek, hogy nekünk stabil párkapcsolatunk van, nekik meg nem... aztán van, aki arra utalgatott többször, hogy egyikünk miért néz ki jobban, mint ő, és hogy ez milyen igazságtalan. Aztán volt, aki a párom karrierjét irigyellte el. Persze tenni már nem képesek ezekért, mert igenis rengeteg energia van ezekben, az ostor meg rajtunk csattan.

De volt olyan régi barátnőm is, aki évek múltán újra barátkozni akart velem, én pedig vele nem, és finoman leráztam, mert úgy éreztem, semmi közös nincs bennünk. Annyira szöges ellentétes volt az életmódunk és a felfogásunk, hogy semmi közös témát nem találtam a nosztalgiázáson kívül, amit én meg utálok. Viszont olyan is volt, egy srác, akivel azt hittem, a párom nagyon jóban lesz, mert szinte ugyanolyanok, hasonló területen dolgoznak, hasonlóan jól keresők, de aztán a srácnak annyira kiállhatatlan stílusa volt mindkettőnkkel és annyira látszott, hogy nem stimmel nála valami lelkileg/fejben, hogy rászedtem a páromat, hogy hagyja őt, mert nem fog jól járni. Aztán mielőtt a párom leépítette volna a kapcsolatukat, a srác megtette, persze mocskos bunkó stílusban.

Úgyhogy volt ilyen is, olyan is. Mindenesetre a korosztályommal (25-30 közöttiek) komoly gondok vannak, szerintem lassan mindenki kezd elmagányosodni, és senki nem akarja a másikra áldozni az idejét, energiáit, mindenki csak a pénzt meg a magamutogatást hajtja. Ez semmi jóra nem vezet.

Egy erős barátság olyan mint egy párkapcsolat. És az kell hozzá, hogy valami nagyon erősen összekössön, hogy ugyanaz legyen a célotok. Nem elég az h ugyanaz az érdeklődési kör.

Ez olyan, h a pasiddal, vagy a csajoddal szexelsz, a barátaiddal nem, de azon kívül minden ugyanolyan.

Jó az ha egy random emberrel tök jól elvagy beszélgettek, de ha valamelyikőtökben felmerül az, h de jó lenne még vmikor találkozni, akkor vége a kapcsolatnak. Ha bennetek van az, hogy barátok lesztek, akkor azok lesztek úgyis, lehet h 5 év múlva, de ha valaki erőltetve akar barátkozni, akkor a másik kényelmetlenül érzi magát, és elküldi a francba a másikat. Szóval a lényeg az, h ne akarj barátkozni, csak legyél nyitott. 50 felszínes kapcsolatodból egy lesz a barátod, és az is hosszú idő mire ez kialakul.

"Én jelenleg 30 vagyok, jövőre lesz az esküvőm,és ez rávilágított arra a tényre,hogy lényegében nincs egy lány barátnőm,akit meg hivnék rá."

Az egyik válaszoló vagyok korábbról. Én is ugyanígy jártam. Nincs egy olyan barátnőm, akit biztosan az esküvőmön szeretnék tudni, egy olyan, aki koszorúslány legyen vagy a tanúm esetleg. Sőt ez miatt lánybúcsúm sem lesz. Elég szomorú. Párom a fiúkkal ugyanígy van.

Nem hiszem, hogy ennek kellene járnia a felnőttséggel. Az ötvenes-hatvanas szüleim tele vannak barátokkal. A párom szülei nagyon bunkók, túl zárkózottak és az illemet sem tartják (pl ha hívják őket valahova, legtöbbször nem mennek el, mindenkit alapból utálnak, aki eltér tőlük, és ők sosem hívnak el senkit magukkal), mégis tele vannak olyan korukbeliekkel, akik velük próbálnak barátkozni. Mi a párommal barátságosak és kezdeményezők próbálunk lenni, miránk meg alig kíváncsiak, ők is inkább csak érdekből. Az én szomszédom engem addig keres, míg a szomszédban lakik és szívességeket tud kéregetni tőlem, de ha elköltözik, többet sosem keres. Az én szüleim még a régi szomszédjaikkal is tök jóban vannak, ha 15 éve nem laknak egymás mellett, akkor is néha elmennek együtt ide-oda.

Szerintem egyszerűen a mi generációnk van így elcseszve. Mindenki csak a pénzt meg a csillogást hajtja, csak az elismerésre és az irigységre éhezik mindenki, hogy ő azt érezze, hogy ő valaki, a többiek felett áll, hogy őt csodálják. Ezt hozták a közösségi oldalak. Mindenki mini celeb akar lenni, egy magát mindenki fölé képzelő, önmutogató, nagyzoló valaki. Az igaz kapcsolatok már nem jelentenek akkora értéket, mint régen. Ma már a barátnők nem egymásra kíváncsiak és nem őszintén beszélgetnek, mint az előző generációk, hanem egymás agyát húzzák, dicsekednek, versengenek, mint a férfiak. Elég szomorú, mert én nem ilyen lennék, de én is elmagányosodom, amiért sokan mások ilyenek.

Amúgy ha valaki Vas megyéből való, nyugodtan írjon privátban is.