Most mit tudok tenni? Engedjem el?
Nos,a helyzet az, hogy van az én állítólagos legjobb barátnőm akivel az iskolai időben már több éve elválaszthatatlanok voltunk,sőt, még a nyár elején is együtt jártunk dolgozni.
Ez eddig szép és jó, de a barátságunkba belekeveredett egy másik lány is, akin keresztül az én barátnőm megismerte a párját, így ezzel a lánnyal sokat jártak-járnak ebbe a társaságba. Néha én is odakeveredek, de nem is igazán kedvelem a bandát és akkor is ez a hármas felállás van jelen, ahol én érzem magam a harmadik keréknek.. Legtöbbször én kerestem a nyár folyamán is a barátnőmet-habár mentségére szóljon, a holnapra vonatkozó találkozó ötletét ő hozta fel, de látom is, hogy instagramra azzal a másik lánnyal lévő közös képeit pakolja ki.. Ha ketten vagyunk, kicsit olyan mint régen, de mikor hárman.. Minden más.
Még anno mikor ez a lány (mármint az "új csajszi") velem próbált haverkodni, a barátnőm döntés elé állított, hogy "vagy én vagy ő", hiszen még ő mondta, hogy a hármas barátságnak nincs jó vége, és tessék lássék..
Iszonyatosan fáj, hogy ilyen könnyen "lecserélt" és elfeledett mindent amin az évek alatt együtt mentünk át.Mit kéne tennem? Engedjem el, hogy tegye, amit akar?
Tudom tudom, hogy az embernek több barátja isehet stb, de mintha én láthatatlan lennék neki, és ez zavar, nem az, hogy vanad barátja, hiszen nekem is vannak, de az rosszul esik mikor nekem mutogatják a "bff" nyakláncukat..
Előre is köszönöm a válaszokat, most kicsit magam alatt vagyok..
Köszönöm a válaszaitokat,így egyértelmu a döntésem:(
Mindenkinek ment a zöld kéz^^
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!