Velem van a baj? 29/NŐ

Eléggé összejöttek a dolgok. Amiket leírok, azok nem egyszerre történtek, hanem az évek során gyűltek össze. Már egy ideje azt veszem észre, hogy az emberek valamilyen oknál fogva nem kedvelnek. Az még rendben van, hogy nem szerethet mindenki, de komolyan kezdek most már aggódni. Egyedülálló nő vagyok, se nem csúnya, se nem szép. Szerintem teljesen átlagos vagyok. Talán annyi, hogy mosolygok, ha beszélek valakivel (nem, nem az a bamba vigyor, hanem szívből jövő mosoly), és igyekszem mindenkivel kulturáltan, kedvesen beszélni. Csakhogy mostanában már ez sem sikerül mindig, mert... elegem lett abból, hogy nők gyűlölnek azért, mert azt hiszik szingliként elveszem a párjukat. Meg sem fordult a fejemben ilyesmi. Már csak azért sem, mert, ha olyan könnyen eltudnám csábítani az illető úriembert a párja mellől, akkor a későbbiekben szerintem mellőlem is ugyanolyan könnyen elcsábíthatnák. Szóval nekem nem kell megrágott csont. Még azt sem mondanám, hogy flörtölnék. Lassan már odáig jutok, hogy, ha egy házas vagy párkapcsolatban lévő férfi rám néz, akkor kifutok a világból, nehogy a neje, barátnője megöljön a tekintetével. A másik dolog pedig amit visszahallok magamról. Szingliként természetesen én is a társamat keresem. Volt, hogy én magam kosaraztam ki egy férfit, aki nem volt szimpatikus. Elfordult, hogy csak néhány randi után jöttem rá, hogy a másik fél nem nekem való. Persze ekkor is a fejemhez vágták, hogy miért nem szóltam előbb, miért hitegettem. Hát sajnálom, de én nem tudok rögtön mindjárt az első randin dönteni. Tényleg irigylem azokat a nőket, akik igen. Aztán meg azt hallom vissza magamról, hogy hitegetem a férfiakat, meg csak a pénzük érdekel.... Utóbbit nem tudom miből gondolják, hiszen randin is szépen megkérdezem a férfit, hogy fizessem-e a saját számlám. Legtöbb esetben a férfi fizet, mert szerintem azért csak van bennük férfiúi büszkeség. Viszont, ha nem fizetne, akkor kifizetném a sajátom és kész. Ha ennyire ez a gond, akkor meglehet oldani szerintem. Nem éri meg a becsületemet tönkretenni egy ital áráért. Szóval most már én vagyok a falu r i b a n c a, pedig két éve még párkapcsolatom sem volt, nem, hogy több. Nem arról van szó, hogy nem szeretnék kapcsolatot, csak valahogy nem jött még össze. Ha így haladok, lassan zárdába is vonulhatok. Aztán a BARÁTSÁG téma. Értem én, hogy manapság nem létezik örök életen át tartó barátság, de az, hogy egyik legjobb barátnőm egyik napról a másikra úgy beszél velem, mint az esküdt ellenségével, az sem normális. Még csak magyarázatot sem volt hajlandó adni, hogy mi történt. Egy héttel később meg tiltott facebookon. Ha pedig Facebook. Eddig nem zavart, de időközönként néhány ismerősöm onnan is törölt. Jó, értem én, hogy vannak akik csak a szűkebb ismeretséget szeretnék megtartani ismerősnek, de olyanokat meghagynak, akik a hátuk mögött olyanokat mondanak, hogy még rossz napomon sem mondanék olyat. Ráadásul azokkal sem beszélnek többet, mint velem. Persze, nekem is vannak rossz tulajdonságaim, de úgy érzem, hogy ettől a negatív bánásmódtól csak még több lesz. Most már kicsit kezd elegem lenni, hogy mindig én vagyok az, akit le kell nézni, máskor meg irigyelni. Igazán eldönthetnék már, hogy mit akarnak. Ha már irigység... Számomra kényes téma, mert nem szeretem azt mondani, hogy az emberek irigyek rám, viszont most már tényleg úgy érzem. Veszek magamnak ezt-ezt, és az emberek szerint máris kényeskedem. Most komolyan! Mintha loptam volna azt a pénzt. Nem mindegy az másnak, hogy mire költöm a megkeresett pénzem? Persze, a szüleim is támogatnak, ha éppen úgy hozza a sors, hogy szükségem van rá, de ez fordítva is igaz. Ők is számíthatnak rám, legyen szó anyagi vagy erkölcsi támogatásról. Elvégre ezért vagyunk egy család, hogy segítsük egymást! Attól még önálló nő vagyok. Másnak is vannak rossz tulajdonságai, és mégis úgy veszem észre, hogy tartósabb emberi kapcsolatokat tudnak kialakítani, mint én. Félreértés ne essék! Vannak barátnőim, csak már koránt sem annyi,mint régebben. Valahogy az emberek lemorzsálódtak az életemből az évek folyamán. Részben én is hibás vagyok, de mégis úgy érzem, hogy másokról nem mondanak le olyan könnyen, mint rólam.