Samsung tv nen kapcsol be csak villog a készenléti led mi lehet a baj?
Tipp: tápegység hiba, túl alacsony tápfesz.
De ehhez inkább szakember kotorásszon benne, még megtaláljátok, hol van még benne 230V és az maradandó élmény lesz.
"eddig mi eljutottunk"
Vagyis addig, hogy a tápfesz a gond?
"Mit lehetne kicserélni?"
Maga a táp és a leadott feszültség ellenőrizve?
Ugyanez volt a problémánk egy közel egy millió forintos 4k samsung tv-vel ami még 3 éves sem volt.
Előtte olyat használtunk amivel kapcsolatban kérdezel. A miénket egyetlen tv szerelő sem vállalta el ami érthető, ezeket a tv-ket már "nem lehet javítani". Kondenzátort hiába is keresel benne, mert tizedannyi van benne, mint a régebbi tv-kbe.
A samsung magyarországot felhívtuk és ingyenesen kijöttek állapotfelnérésre mivel prémium termékről volt szó, ami épphogy tullépte a garanciaidőt. Megbontás nélkül mondták, hogy alaplaphiba, de azért elvitték szétszedték és írásban is értesítettek, hogy alaplaphiba. Majd kaptunk egy 550.000FT-s árajánlatot a javításra.
Nemtudom pontosan mikor vettétek a tv-t de tudtommal ezt a tipust már vagy 3-4 éve nem is gyártják. Egyszerűen eljárt felette az idő.
Egyébként tápegységhibára sípoló hangot kell adnia és nem villog közben csak pirosan világít (tartottak egy kis hibakódtraininget a samsungosok amikor nálunk voltak).
"Egyébként tápegységhibára sípoló hangot kell adnia és nem villog közben csak pirosan világít"
Főleg, amikor a tápegység nem ad tápot az alaplapnak és akkor az alaplap sem tud hibakódot adni, kicsit nevetséges ez már szakmailag, de a mai márkaszervizes "szakemberek" ennyit tudnak.
Szerződésük sem engedi a tápjavítást vagy alaplap javítását, csak komplett egységeket cserélhetnek, ahhoz nem kell ész.
Ezzel szemben, valódi szakemberek tápegységet rutinszerűen javítanak, sok alaplaphiba is javítható, TC-con is, LED-sávokért sem kell tízezreket fizetni, miután LED-ek is cserélhetők stb.
Samsungnál is megoldható például alaplapon a NAND flash memória cseréje, illetve programírása, ami ilyen indulási nehézséget gyakran okoz, csak a szükséges szakembert kell megtalálni hozzá.
Maga a csere is olyan finom munkát igényel, amit valamikor még én sem hittem volna, hogy megtudok csinálni, és mégis.
A memória írásához is egy nagyobb beruházás szükséges, mint a régi EEPROM-író, de több TV javítása után az is megtérül. Plusz kell még bele a szoftveres tartalom.
Tehát mindent bele, a konyhaasztalon is megoldható egyébként.
Csak a szükséges tudást és technikai hátteret kell megfizetni.
Ilyen szerelő kell ide is!
Sajnos a környék elektronikai szerelő tudása meglehetősen csekély.
De abban meg tudunk egyezni, hogy jóval nehezebb a hibafeltárás és a megoldás is egy újabb tipusú tv esetében. És nem feltétlenül éri meg.
A válaszomban szereplő tv elajándékozásra került és végül valamilyen úton javítva lett. De a wifi és az ethernet port többé nem működött benne, ha jól tudom a csak olvasható chipek az ethernet kártyán nem hangolhatók össze a cserélt alkatrésszel. Okos tv-ről beszélve használtpiaci értéke a hiba miatt megnegyedelődött. Jó kérdés, hogy megérte-e.
Nyilván nem...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!