Befektetés céljából megérné-e megvenni akár az új Playstationt vagy az új Xboxot, és eladni 3 generáció múlva bontatlan állapotban?
Szinte biztos, hogy nem. Befektetési célból csak az elektronika (h)őskorából származó eszközök érnek valamit (amik jellemzően akkor is drágák és ritkák voltak) és azok sem feltétlenül tesznek milliomossá. Egy mai konzol bárki számára elérhető és megfizethető.
Befektetési tippek kezdőknek: ritka LEGO készletek. Viszonylag nagy biztonsággal lehet megjósolni melyik fog sokat érni, bukni pedig csak ritkán lehet rajta. Viszont vagy 10 évig meg kell őrizni hibátlan állapotban, megfelelő tárólóeszközben. A haszon csak folyamatos készlet cseréléssel érhető el, általában 4Xos áron biztos eladható egy ilyen készlet. Az alapszabály ugyanúgy érvényes, csak az igazán ritka és drága készletek fognak igazán sokat érni.
Naná hogy megéri! Olyan 30-40 évig száraz napfénytől védett helyen bontatlan állapotban kell tárolni.
Például a nyolcvanas években híres Enterprise 128 gépe mai bontatlan állapotban olyan 200ezerért vesztegetik az ebay-on. Az Amigákat ennek duplájáért is láttam már.
Nem hiszem, mert ezekből rengeteget gyártanak, és maga az alap hardver teljesen hétköznapi. Az fog sokat érni, ami már most is ritka.
Pl. a 2000-ben hivatalosan meg sem jelent 3dfx Voodoo 5 6000 működő példányának még az alkatrészei is több ezer dollárért kelnek el most.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!