A régi játéktermes/kocsmai játékgépek hogyan müködtek?
Biztos mindenki emlékszik azokra a gépkre. Ember méretű, CRT kijelző, alatta pedig a kezelőgombok. Általában régi 8 bites játékok voltak rajta vagy valami nagyon alap 3D-s.
Ezekben a gépekben egy komplett számítógép volt, vagy egy konzol? Ha számítógép, akkor Windows futott rajtuk? Logikus lenne, mivel egy gépház simán elfér a belsejében, kábelt el lehet vezetni a CRT-hez, illetve a kontrollerekhez. Viszont ezt cáfolja, hogy sosem tudtál kilépni a rendszerbe.
Valaki tudja esetleg a választ?
Akkoriban még nem létezett konzol, azt a gépet lehetett végülis "konzolnak" nevezni.
A vezérlése nem volt számitógépnek nevezhető, csak minimál memóriachip volt benne és az aazon futó játék progija futott rajta.
Igazából maga volt a konzol. Egy egyedi hardver, direkt rá írt szoftver futtatására. Köze nem volt a pc-hez, windowshoz meg pláne. Ahogy egy xbox, nintendo vagy ps is teljesen egyedi konstrukció. Még az xboxnál is teljesen egyedi a processzor, fájlrendszer és kiterjesztések meg minden, pedig Microsoft az is.
De konzolok picit olyanok mint az iPhone, a pc meg mint az android. Az egyik egységes hardver és szoftver, a másik pedig DIY-osabb, szabadabban cserélgethetőek az alkatrészek és rendszerek. De végtérre a pc is egy "konzol" ha valaki csak játékra használja.
Attól függ, mennyire régi.
A 70-es években még elektromechanikus masinák is bőven előfordultak, ahol fizikai bábuk voltak, vagy vászonra voltak vetítve.
https://www.youtube.com/watch?v=m2gAxwgk99g
Volt átmeneti cucc ami már teljesen elektronikus volt és képcsöves TV-n jelenített meg, de nem számítógépes elven működött hanem TTL logikai chip-ekből volt felépítve (hardver=szoftver)
Pl. Az Atari Breakout-ja
Aztán a 80-as évekre alapértelmezetté váltak a számítógépes elven működő játékgépek (van proci, ami szoftvert futtat). Ezek nagyjából egyedi technológiák voltak, azaz az áraköri lap adott játékhoz volt megtervezve (de esetenként a gyártó újra tudta hasznosítani a meglévő hardvert más játékaihoz). Ekkor a játéktermi gépek magasan a házi konzolok/számítógépek előtt jártak technológialiag, mert minden kva drága volt, és a gyártók megtehették hogy a legfrissebb, legpöpecebb technológiákat rakják a kabinetbe. Úgy is a kocsmatulaj fizet érte, a játékosnak csak az aprópénzt kell beledobálni.
Pl. Space Invaders, Pac-Man, Pole Position, Golden Axe, meg a legtöbb klasszik pénzbedobós játék.
Aztán a 90-es években a házi konzolok és PC-k fejlődése legyorsulta a játéktermi gépeket. Van ahol már egy komplett PC-t raktak a kabinetbe.
Pl. https://www.youtube.com/watch?v=HNB-9QEGDrA
Utána a pénzbedobós gépek már nem voltak profitábilisak, leáldozott nekik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!