Hifisták! Integrált sztereó erősítő VS Előerősítő + Végerősítő kombináció?

Nem feltétlenül jobb az egyik mint a másik, mert gyakorlatilag ugyanaz a kettő, csak az előbbinél egy nyomtatott áramkörön van a kettő, utóbbinál kábel köti össze. Hőleadás szempontjából lehet jobb a különálló, meg nem egy táp hajtja mindkettőt, ami sok helyet elvesz, hanem sajátjuk van, ami optimálisabb feszültséget tud így adni. Viszont az összeköttetés minőségére is figyelni kell.

A gyakorlatban viszont (a beépített tunereseket leszámítva) mindig különálló a két egység, mert az előerősítő a lejátszó eszközben van, ami vonalszintű jellel táplálja meg a végerősítőt.

Az egybeépítettnél is általában külön panelen van az elő és végerősítő, de többnyire a táplálás közös, legfeljebb a transzformátoron külön tekercs van az elő és végerősítőnek. A külön előerősítő és végerősítő esetén a két egység nem kívánt egymásra hatása kevésbé jelentkezik. Aztán, hogy ez hangzásban észrevehető-e vagy nem, ki tudja? Annak idején Sipos Gyula: „Hi-Fi erősítők építése” című könyvében azt javasolta, hogy amatőr körülmények között nem célszerű az elő és végerősítőt egybeépíteni, mert így kevesebb gond lesz vele (melegedés, zajok, gerjedések miatt).

Az audiofil őrültek szerint a különálló a jobb, sőt nem is sztereó, hanem két külön mono egység. Természetesen valami szuper (szuper drága) kábellel összekötve.

" Az audiofil őrültek szerint a különálló a jobb, sőt nem is sztereó, hanem két külön mono egység. Természetesen valami szuper (szuper drága) kábellel összekötve. "

Van ám ennél nagyobb őrület is.

[link]

Mono-előerősítő! De nem akárhogy. Külön házikó a tápegységnek.

Én a monoblokk végerősítőket is nettó baromságnak tartom. Minek? Semmivel sem szólnak jobban, mint egy sztereó végfok (ahol mondjuk egy házban van egy dual-mono rendszer). De ez a mono-előfok....

Szerintem amúgy egy normál integrált sztereó erősítő is elegendő.

Amíg az ember a HiFi-re 10-100 ezer Forint összegeket áldoz, addig valószínűleg elég az integrált erősítő. A szétválasztásnak az az értelme, hogy más a két erősítő funkciója. Az előerősítő és a bemenetválasztó tartalmazza jellemzően a hangerő szabályozó egységet is, és egy szabványos vonalkimenetet biztosít a végfok számára. Ez azért fontos, mert a különböző eszközök jellemzően különböző feszültségű és impedanciájú kimenetekkel rendelkeznek, aminek az illesztését biztosítani kell. Külön erősíteni kell a lemezjátszó (mozgó mágneses vagy dinamikus, a kettő jelentősen eltér), mikrofon esetleg hangszer pickup jelét is. A végfok (teljesítmény erősítő) ezután csak annyit tesz, hogy a rá érkező vonaljelet illeszti a hangszórók felé (2-16 ohm impedancia) és biztosítja a megfelelő teljesítményt a hangszórók meghajtásához.

Miért kell szétválasztani a két fokozatot?

Ha nem készítenénk külön előerősítő részt, hanem a bemenetet közvetlenül erősítenénk, akkor durván annyi teljes erősítő áramkör kellene, ahány különböző bemenetünk van.

Miért jó szétválasztani az előerősítőt és a vég (teljesítmény) erősítőt?

Azért, mert a teljesítményerősítő jelentős mértékben terheli a tápot. Márpedig ez a terhelés visszahat a tápra és módosítja a táp valamennyi! kimenő paraméterét, így azt is ami az előfokra jut. Ezért szokták sokszor az erősítőt a súlyával is minősíteni. Nagy súly, valószínűleg jó nagy trafó van benne, esetleg kettő is. Minél nagyobb ugyanis a táp terhelhetősége, annál kevésbé hat rá a végfok teljesítményigénye, annál stabilabb lesz a táp által biztosított kimenő áram illetve feszültség.

Miért kell két trafó?

Mert két csatornánk van. Jó lenne, ha nem szólnának bele a egymás dolgába. Kicsit olyan ez a helyzet, mint az elő és végfok esetén. Az a legjobb, ha egymástól függetlenül működnek.

Miért jó őket külön házba tenni?

Azért, mert a táp egy nagyfeszültségű, nagy áramú valami, ami maga körül erős elektromágneses teret hoz létre. Ezt pedig jó lenne elszigetelni az érzékeny erősítő áramköröktől. Még a jobb integrált erősítőkben is van a táp körül egy fémes árnyékolás, vagy legalább egy fémlap, amely elválasztja a tápot az erősítőáramköröktől. Ha külön dobozban van a táp, azt el lehet rakni jó messzire az erősítőtől.

A dobozolásnak itt nincs vége. Régen rájöttek, hogy a mély és magas hangok (de esetleg a közepek is) másféle erősítést igényelnek. Ha belegondolsz, megmozgatni egy 30 cm átmérőjű mélyhangszóró membránt vagy egy 2,5 cm-es magasat egészen más kihívást jelent. Alapesetben egy passzív szűrő (hangváltó) szeparálja a magas, közép, mély esetleg sub hangszórókat, de nyilván előnyösebb lenne minden hangszórót külön erősíteni a számára legjobb erősítővel. A mélyláda már komoly teret nyert a házimozis világból, de manapság már a legtöbb komolyabb hangfal is két vagy három vezetékes, azaz képes külön erősítőfokozatokat fogadni.

Nem is számolom, hány külön dobozt lehet(ne) így egy rendszerben elkülöníteni.

Hogy van-e értelme? Nehéz kérdés. Mindennek van előnye és hátránya. Ha szétszedünk egy rendszert két dobozra, a köztük lévő kábel óhatatlanul össze fog szedni nagyfrekvenciás zajt. Ezt persze lehet szűrni, de a szűrők mindig okoznak valamilyen nemkívánt hatást is a végső hangképben. Alacsony jelszintnél ráadásul a zavarmentes átvitelhez már valóban komoly kábelek kellenek.

Szóval egy csomó egymásnak ellentmondó feltételnek kell megfeleni.

Hogy hallható-e? Igen! Egy viszonylag botfülű ember, mint pl. én, is meghallja a különbséget az egyes rendszerek, de akár két kábel között is.

Ez ugyanúgy működik, mint a világban szinte minden. Alapszinten a minőség nagy változásokhoz is viszonylag alacsony beruházás elegendő. Ahogy megyünk felfelé a minőségben, úgy egyre kisebb változáshoz egyre nagyobb beruházás szükséges. Ja, és nem beszéltünk a hallgatás helyéről, ugyanis a helyiség akusztikája is roppant mód fontos. Azt is fontos tisztázni, hogy pontosan mit hallunk. Alapszinten kevesebb torzítást, tisztább hangot, kevesebb zajt, stb. Haladva felfelé a minőségi (és árbeli) skálán egyre kevésbé meghatározható, hogy mi a különbség két rendszer között. Azt hallani fogjuk, hogy mások, de nehéz megmondani, hogy pontosan mi a külöbség. Valakinek az egyik hangkép tetszik, másvalakinek éppen egy másik.

Az eredeti kérdésnél maradva, jobb-e egy előerősítő+végerősítő páros egy integrált erősítőnél? Feltételezve, hogy ugyanannak a gyártónak hasonló időben gyártott készülékeit nézzük, szinte biztos, hogy hallhatóan jobb. Hogy megéri-e egy ilyenbe befektetni, vagy inkább egy jobb minőségű (jó nehéz :-) ) integrált erősítőt kell venni? Hááát, attól függ. Pl. a többi komponens minőségétől, a helyiség statisztikájától, stb.

A hang ma (leszámítva a lemezjátszót), valahogy így keletkezik:

Streamer->DAC->előerősítő->végfok.

Előerősítő azért kell, hogy lehessen kapcsolni a bemenetek között, hangerős szabályozni és a feszültségszint illeszkedjen a végfoknál elvárt feszültséghez, ahol a maximum közeli teljesítményt is le tudja adni ha szükséges.

A mai digitális világban, ha nincs lemezjátszó, akkor egy jó DAC-ban benne van a hangerő szabályozás, a digitális bemenetek közötti választhatóság és a kimeneti feszültsége vagy állítható vagy XLR-en 4V ezt a végfokhoz kell választani.

Az integrált erősítőkben a DAC sajnos általában eléggé közepes, ezért jobb választás a DAC + végfok, ha a végfok bemeneti feszültségtartománya illeszkedik a DAC-hoz. Külön előerősítő pedig csak az analóg kimentű lemezjátszóhoz szükséges.

Ma a hifi technika olyan szinten áll, hogy a Streamer->DAC->erősítő -ig a hang reprodukció hibája halláshatár alatti lehet jól választott rendszernél, közepes árkategóriában is. Minden a hangfalon múlik, amíg egy jó DAC+erősítő együttes torzítása -110dB, addig egy klasszis középsugárzó -65dB-t tud, az 45dB különbség, ami lineáris, nem dB skálán több 10000x-es különbség.