Mit tegyek? Lefagyott az okosóra.
Rendeltem egy okosórát ami ma érkezett meg. Fel is töltöttem, elolvastam a használati utasítást majd elkezdtem próbalgatni. Letöltöttem hozzá a szügséges alkalmazást, majd párosítottam a két készüléket. Minden rendben ment, amíg a telefonom fel nem dobott egy olyan üzenetet, hogy frissítsem az az app verzióját. Rámentem a frissítésre. A telefonom kiiírta hogy updating, majd az óra egy kék felfelé mutató nyílt mutatott. Eltelt fél perc és a telefon kiírta hogy failed to update. Majd visszalépett az alkalmazás főoldalára. Ezzel nem is lenne nagy baj, csakhogy az okosóra kijelzőjén ott maradt a kék felfelé mutató nyíl. Már fél óra eltelt és még mindig semmi változás. Már mindent megpróbáltam. Nyomkodtam az órát hosszan röviden, sokszor egymás után de nem reagált, kikapcsoltam a bluetooth-t a telefonon, próbáltam ki-be kapcsolni a telefont, bezárni az alkalmazást, újrapárosítani a két eszközt, de egyik sem vált be. Semmi reakció nincs az okosóra részéről. Teljesen kétségbe vagyok esve! Mit tegyek? Ugye megjavítható? Nem szeretnék elveszteni 7000k forintot :(
Kérlek segítsetek!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

7000-ert rendeltel 'okosorat', es azt kepzelted, hogy mukodni fog? Kitalalom, Aliexpress, Gearbest, vagy netalan DX.com?
Tanulopenz, pajtas, azt fizetted ki, nem az orat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Oreg, ne neked alljon mar feljebb, ha annyira nem vagy kepes, hogy tipust, gyartmanyt irjal, de hozongeni az megy.
Vettel valami gagyi kinai sz*rt, az elso frissitesbe belepusztult. Igen, ez neha ilyen. Egy normalis okosora 30+ ezerbe, nem 7 ezerbe kerul, de te, te aztan megfogtad az Isten labat, a sok hulye dragan veszi, de neked van am erzeked az uzlethez, te olcson is tudsz... sz*rt venni.
Igy jartal, arcbol vegyel vissza, ha segitseget akarsz, legalabb ne sertegesd azokat, akik esetleg tudnanak is segiteni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!