Vízbe ejtettem a telóm, fog újra működni?
semmiképp se töltsék, hanem kapcsolják ki a készüléket- az iPhone-ok akkumulátora nem kivehető -, vegyék ki belőle a SIM-kártyát is. Ezt követően jól szellőző, páramentes helyen kell hagyni a készüléket, hajszárítóval azonban nem szabad gyorsítani a száradást, mert a melegítés csak az alkatrészek korrodálódását segítené elő, ami tovább ronthat a készüléken, esetleg langyos, de semmiképpen sem forró radiátorra lehet rakni a telefont. A Samsungnál arra is felhívták a figyelmet, hogy ha az akkumulátorban lévő áramkörökbe is jut víz, a kialkuló zárlat miatt szélsőséges esetben akár fel is robbanhat.
A szerviz munkatársai szerint - bár egyes fórumokban ezt tanácsolják a tulajdonosoknak - nem jó ötlet a vizet megjárt készüléket alkoholba helyezni sem, ez a módszer ugyanis csak nagyon erős, 90 százalék feletti, azaz csak nagyon kevés vizet tartalmazó szesz esetén lenne működőképes, ilyen sűrű alkoholt azonban nem lehet beszerezni kereskedelmi forgalomban. A Telenor és a Samsung szervizrészlegének szakértői szerint semmilyen alkoholba nem szabad mártani a készüléket, mert a gyógyszertári alkohol is tartalmaz 30 százalék vizet, ráadásul a szesz feloldhatja a kijelző vagy más komponensek ragasztását, tönkretéve a telefont.
Az APPSolute szervizesei szerint praktikus lehet egy tál száraz rizsbe tenni a készüléket, mert az nedvszívó képességgel bír, ugyanakkor a Telenor szakértői ezt sem javasolják, tapasztalataik szerint ugyanis ez is csak feleslegesen lassítja a száradás folyamatát. A Samsung szakértői szerint sem segít ez a módszer, ráadásul a rizsszemek darabkái eldugíthatják a telefon mikrofonját és hangszóróját. Semmiképpen nem szabad mikrohullámú sütőbe helyezni az elázott mobilt, ez ugyanis azonnal tönkretesz minden mobiltelefont.
Legalább két nap pihenő jár az ázott mobilnak.
Ilyenkor a teendő akkut azonnal kivenni.
(Olyan készülék nincs amiből nem lehet kivenni. Legfeljebb szerszám és szaktudás kell hozzá)
Utána szét kell szedni és hagyni napokig száradni.
Ha akku benne marad akkor annak a készüléknek 90% hogy annyi attól függően mennyi víz jutott bele és hova.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!