Szerintetek meddig fognak fejlődni az okostelefonok?
Ha az ember megnézi a fejlesztéseket és hogy abból mi valósult meg eddig, akkor tisztán látszik, hogy van még mit fejlődni.
Jelenleg úgy néz ki, hogy a közeljövőben a digitális asszisztensek lesznek a fókuszban, várható, hogy minden a MI-ről fog szólni. Aztán a kijelzők terén is, a mai formájukban a nem túl távoli jövőben eltűnnek, a helüket a Google Glass-hoz hasonló AR-szemüvegek veszik majd át.
A szimpla hardverfejlődés (erősebb CPU, több tárhely, nagyobb akku) természetesen folytatódik, amíg el nem érik a technológiai határt.
Mondjuk ha jobban végiggondoljuk, olyan nagyon nem is erőltetik a többnapos üzemidőt.
És valahol érthető is, tekintve hogy egy az emberek 90%-a azért konnektor közelben van. Ráadásul egész tűrhető gyors töltések vannak, az én telefonom 10 perc alatt kap annyi energiát, amivel kibírja a nap végéig mikor tölthetem.
Na meg a másik, hogy elég jól el lehet húzni az időt gyakorlatilag totál lényegtelen, mégis nagyra értékelt "fejlesztésekkel". Például ez a káva nélküliség, meg extra kijelző-előlap arány is tipikusan f...szán néz ki de semmire nem jó kategória.
Még ami eszembe jutott, hogy telefonoknál is hasonló a helyzet mint asztali gépeknél. Ha akarod akkor évente újítanod "kell" de ha jól választasz és nincsenek extra igényeid, akkor 3-5 évig el lehet lenni. Max annyi, hogy számítógépeknél egy 10+ éves gépre is simán fel lehet tenni újabb windowst, új programokat, nekem is lassan 10 éves laptopom lesz, és netezni, filmet nézni, kisebb munkákra teljesen jó. Telefonoknál az a nehezebb, hogy az androidnak ritka szar a gyártók általi támogatása. Viszont 1-2 típust évekig életben tartanak különböző rendszerekkel. A 2012-es Xperiámra még csinálnak 7.1-es androidot, ami teljesen működőképes is...
A hatalmas különbség a számítógépek és a telefon között, hogy utóbbi egyfajta "presztízs" is, és alapvetően bármit el lehet adni a népnek és a többség úgy is cseréli 1-2 év után mert látja hogy a másiknak is új van. Ez valahol a fogyasztói társadalom pazarlása.
Na meg érdemes megnézni, hogy változik az emberek ízlése is. Anno a buta telefonoknál az volt a mánia, hogy legyen minél kisebb...most minél nagyobb. Anno a 6-os iPhone-ra és hasonló androidosokra is azt mondták, hogy "túl nagy", "használhatatlan". Manapság meg már szinte csak tepsiket gyártanak, és 5" alatt nem is nagyon van választék.
Vagy további "useless feature"-ként ott van a telefon vékonysága, mint előny. Vagy mindenféle hiper-szuper anyagok mint üveg hátlap, ami jól néz ki amíg vitrinben tartod a telefont. Vagy fém ház ami tény, hogy nagyon elegáns képet mutat, viszont az OP3T-m ki se merem venni a tokjából, mert csúszik a hátlapja.
Mindezek mellé bejön a a lekerekített kijelző, csakhogy még bizonytalanabb legyen a telefon fogása és 1 kézzel abszolút ne tudd használni. Vagy a csilli-villi kijelző, ami szintén jól mutat egy kiállításon, de kint a napfényben lószart nem látsz miatta...
És akkor nem is beszéltünk arról, hogy a szoftverek gyakorlatilag 10 éve ugyanazok, csak folyton hozzáadnak-elvesznek belőle. Egyes funkciók totál leegyszerűsödnek, mások felértékelődnek, például bejött a nagy emoji mánia és rákattant a fél világ.
Vagy amiben nagy mágus az Apple az a marketing.
Gyakorlatilag saját maga lassítja le a fejlesztéseket, lassan adagolva az embereknek a dolgokat.
Elég csak arra gondolni, hogy az "eredeti" iphone és a 3G majdnem ugyanolyan. Az iphone 5 a 4-nek a megnyújtott változata, az SE is egy átdolgozott 5. Vagy a 6-7 is tök ugyanolyan. Mindezek mellé a "sima" telefonok mellé kiadja az erősebb S változatot ami szintén ugyanaz csak kicsit erősebb.
De ugyanezt csinálta egy SONY az Xperia Z sorozattal. és ez megy a mai napig a legtöbb telefonnál. Még az Oneplus is ilyen, mindenki vette a 3-ast mint a veszett. Erre kihozták a 3T-t ami tök ugyanolyan, de mégis picit erősebb, picit több akku, picit jobb kamera.
Na meg megy mellette az irányok kutatása, elöl legyen ujjlenyomat olvasó, hátul legyen ujjlenyomat olvasó, kell e nagyobb kijelző, nem kell nagyobb kijelző, egy vagy kétkezes használhatóság kell e.
Ami még eszembe jutott, hogy olyan a kérdés, mintha az autók fejlődését kérdeznénk.
Egyrészt, már 50-100 éve is 4 kerekük volt, a rendszer ugyanaz volt, mégis évről évre van egy halom újítás a biztonságtól kezdve a beépített kényelmi funkciókig. És nincsenek repülő autók, meg általánosságban 300 felett közlekedő vonatok, de szép lassan mégis minden fejlődik.
Vagy ha már vonatok. Még itthon is megnézve, nem TGV-k járnak, de vannak IC-k, van wifi, még ha kis hazánkban nem is igazán működik, vannak kényelmes ülések, konnektorok. Mellette meg megszűnő kényelmi funkciók, mint az étkezőkocsi, dohányzó szakasz, stb.
Vagy szép lassan jönnek befelé az elektromos autók is. Itt egy töltőállomás ott egy töltőállomás. Egyelőre sok kedvezményt is kapnak. Mellette meg még baromi drága. És a poén, hogy már kb 100 éve is léteztek elektromos autók...
Vagy nézzük meg a háborúkat. Az első világháborút még gyakorlatilag a korábbi taktikákkal, tapasztalatokkal játszották, meg is lett az eredménye a több milliós veszteségekkel. Előtte pár évvel, évtizeddel még sehol egy tank, sehol egy géppuska. A második világháborúkban a tankok főszerepet kaptak, gyakorlatilag kialakult a modern harckocsi. Mai napig hasonlóan néznek ki, az elv ugyanaz, de mégis sokat fejlődtek. Vagy a légierő régen nem is létezett. A repülőgépeket törékeny szerkezeteknek tartották amik semmire nem jók. Aztán a második világháború végére a légcsavaros technikából kihozták a maximumot, mára a sugárhajtóműből is.
És repülőgépek terén is ott van a kettősség, hogy külsőre, formára már 70-80-as években kifejlődött egy-egy típus. Az F-15-ös első felszállása 72-ben volt. 76-ban állították hadrendbe, ami több mint 40 év! Ehhez képest a mai napig gyártják, modernizálva a kornak megfelelően, és előre láthatólag még 10-15 évig hadrendben lesznek (Második vonalbeli országokban meg még tovább).
Szerintem most a legközelebbi lépés a számítógép és az okostelefon összemosódása lesz, a microsoftnak és a samusngnak is vannak próbálkozásai a telefonból számítógépet csinálni egy monitor, billentyű, egér segítségével. De azért még közel sem tudja helyettesíteni az emberek életében az okostelefon a számítógépet.
Fejlődésnek számít az is hogy ugyanezt olcsóbban tudják legyártani, hiszem ami 2 éve 200.000 forint volt, ugyanolyan felszereltségű készüléket ma már meglehet kapni 50.000-ért, vagy még olcsóbban is.
Akkumulátor téren én nem fantáziálgatok, egy 20.000-es pótaksival 5x feltöltöm a telefont, s az már egy hétig húzza, inkább az lenne jó ha 5-10 perc alatt 100%-ra húzná az akksit, persze jó lenne ha a 20.000 mAh-os akksi elférne kisebb helyen is.
Kamera téren is még jócskán van mit fejlődni, hangszórókról nem is beszélve.
Képernyők törékenysége (szerintem) vállalhatatlan rossz, bár ezen változtatni nem nagyon érdeke senkinek.
De próbálkozások vannak mindig, pl. hajlítható kijelző, kivetítő a telefonba stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!