A nem kártyafüggetlen androidos szoftverét ki frissíti?
Azt olvastam, hogy itt nem a gyártó, hanem a szolgáltató által frissített OS van. Perpill S4-em van, ami Telekomos, de erre se tudom a hivaatalos samu frissítést tölteni, csak a t-set.
Ez az új samsungoknál is így van telekomnál? Meg még mindig annyira lesz.rják, hogy hivatalos frissítés után kb. 2-3 hónappal jön csak ki?
Mert akkor inkább veszek függetlent.
Annyi az egész hogy a szolgálató rátesz pár alkalmazást és bootanimációt néha. De alapvetően a gyártó szoftvere a rendszer.
A szolgáltatós romok mindig később frissülnek.
A szolgáltató ráteszi a saját szoftvercsomagját, amiben benne van a SIM lock, gondolom pár rendszerszintű alkalmazás, a bootanimáció, és az általa előre telepített appok.
Flagshipeknél még úgy-ahogy törődnek a frissítéssel, de valóban előfordul, hogy nem készítik el hozzá egyáltalán.
Pár százalékos árkülönbségnél még bőven nem éri meg szolgáltatói telefont venni. A függetlent még többért is el lehet adni, ha esetleg el akarod.
Én a b-telről rendeltem már 2 telefont. Kicsit hosszú ideig húzzák a garanciális ügyintézést, de nagyon olcsón adják a telefonokat és nem trükköznek a doboz tartalmával.
Egyébként rá lehet rakni a hivatalos frissítést is, csak kell hozzá root és recovery. Az S4-en már gondolom úgysincs garancia.
persze, ez már rég ki van rootolva, meg custom rom van rajt.
csak s7-et ha veszek, nem rootolnám gari idő alatt szívesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!