Vízbe esett a telefon, van esély rá hogy megtudják csinálni? Hosszú!
A suliba beleejtettem a WC-BE a Nokia 2700-as telefonomat, amit alig egy hete vettünk a pannonál (újanon, és garanciás).. Suliba voltam, ezért nem tudtam hajszárítózni.. pont becsengedtek órára, hátúl ültem, ezért elég jól kitöröltem az egész telefont, kiszedtem az aksit, a sim kártyát.. (a memória kártyát elfelejtettem kiszedni az benne maradt..) az egészet átttöröltem... már szinte száraz volt, aztán darabokba (aksi külön, sim külön hátlap külön, meg leszedtem a telefon elejét is) betettem a padba.. reméltem hogy szárad még, és jó lesz... De kicsengedtek óráról, természetesen megint átttöröltem, megpróbáltam bekapcsolni, nem működött.. beletörődtem és beletettem a táskámba.. Később kb. 1 óra múlva kivettem .. majdnem bekapcsolt de csak villogott fehérrel és kikapcsolt.. kivettem az aksit, és már nem foglalkoztam vele..
Mikor hazajöttem akkor 1 óráig minimum hajszárítóztam.. már tiszta forró volt meg minden.. töltőre tettük, de semmi.. nem kapcsolt be, és már nem is villogott fehéren sem!
Aztán mivel már az osztálytársam is járt így.. ő azt mondta, hogy vigyük fel a pannonhoz, és mondjuk azt, hogy nem tudjuk hogy mi baja lehet a telefonnak, de nem kapcsol be..
(Mikor beleesett pont Péntek volt, ezért csak Hétfőn vittük fel)..
Mikor felvitte anyám (én nem mentem mert suliba voltam) akkor azt mondta, hogy ő nem tudja, hogy mi van vele.. de nem kapcsol be.. kipróbálták egy új aksival.. és úgy sem működött..
Azt mondták, hogy felküldik Pestre megcsináltatni, (kb. 3 hét) és SMS-be értesítenek ha visszajött a telefon!
Most akkor az lenne a kérdés, hogy szerintetek van rá esély hogy megcsinálják? vagy visszaküldik úgy, rosszan? vagy kicserélik egy újra, vagy használtra vagy valami?
Vagy annyit mondanak hogy nem tudják megcsinálni és kész?
Azt nem mondtuk, hogy vízbe esett... rá tudnak jönni? és ha rájönnek akkor megpróbálják megcsinálni, vagy nem is foglalkoznak vele?? És így, hogy garanciás előfordulhat hogy fizetni kell majd valamennyit?
De a villogó kijelző az még hajszárítózás előtt volt.. később kezdtem szárítózni..:(
köszi a választ!
akkor 100%-osan búcsút mondhatok a telefonnak?:(
Utolsó..
mi köze a szoftvernek a vizhez???? xD
a haverod merhaságot beszél...
amúgy én egy samsung javító vagyok és állati könnyű észrevenni ha beázott...
legközelebb ne hajszárítózd és van rá esély hogy benyalják a sztorit...
részvétem a telód miatt
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!