Nokia lumiara, mikor érkezik meg a Windows phone 8.1-es verzió?
Vagy ha megérkezett, akkor mi a teendőm, hogy én is használatba tudjam venni. nekem úgy mondtak, hogy majd a Microsoft értesíteni fog az új verzióról. En mar egy ideje türelmesen vártam, de nem kaptam semmi értesítést.
Előre is köszönöm annak, aki segíteni próbál.
Még nem érhető el.
A telefonod jelezni fog, ha elérhető a frissítés, de manuálisan is rá tudsz keresni a beállítások menüben.
Utána annyi a teendőd, hogy rámész a telepítés opcióra, illetve célszerű töltőre rakni a telepítés ideje alatt.
Hivatalosan idén június 24-én adták ki a 8.1-es verziót világszerte. Ettől a naptól számított 36 hónapon keresztül tart a jelenleg WP8-as rendszerű telefonok WP8.1-re való átállása.
A magyarországi Lumia vagyépp Windows Phone-t használóknak még várniuk kell kb. július 26-ig, legkésőbb augusztus elejéig, míg elérhetővé válik náluk is az új platform (az hogy ez időtartamon belül mikor jelenik meg, az már szolgáltatófüggő).
Lehet naponta nézegetni a telefont, hogy talál-e frissítést, de július 26-ig feleslegesnek tartom.
Legyünk türelmesek, ne próbáljunk hackelt verziót telepítgetni telefonunkra és ne Preview For Developers-es verziót tegyük fel, mert arra a későbbiekben nem valószínű bugfixes... Szóval, csak türelem. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!