Huawei Ascend Y300 - víz?
Tegnap este vízbe ejtettem, s leszedtem hátlapját, kiszedtem ami kiszedhető, megtörölgettem, majd hagytam megszáradni, gond nélkűl bekapcsolt és használhattam - csak este révén már ideje volt töltőre tennem.
Reggel még próbáltam egy kicsit - a hang mind simán, mind fülhallgatóval szólt, ugyanolyan erővel, mint régen, az alkalmazásokkal s semmi egyébbel sincs semmi baj - még a monitor se csúnyult meg.
Utána elindultam otthonról - zenét hallgattam róla, s LÁTSZÓLAG semmi baja sem volt, viszont egy óra múlva ránéztem - kikapcsolt. Kiszedtem az aksit és újraindítottam, a töltés lement 26%-ra, aztán hagytam. Egy óra múlva ismét megnéztem, ismételten újra kellet indítanom (de azt is csak az aksi ki-, berakosgatásával tehettem meg), akkor már csak 14%-on volt. Később már bekapcsolni sem tudtam.
Hazaérve töltőre helyeztem, s ismét működik, egész nap 50°C környékén volt a hőmérséklete - amikor tudtam megnéztem, azon kívül pedig éreztem a hőt.
A telefon hibásodott meg, vagy csak az akkumulátora, egyáltalán pontosan mi lehet a baja; hogyan hozhatnám rendbe?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!