Szeretném a gyerekem telefonját korlátozni.nekem Apple van,neki Honor. Mit kell letöltenem és h kell használni??
Mit akarsz rajta korlàtozni? 😂
Amúgy is, ha kicsit is értelmes a gyerek, ki tud jàtszani bármit.
Viccen kívül, a legtöbb bünözö azért lett olyan, amilyen, mert gyerekkorában semmit sem lehetett neki.
2
Nem kellenek ehhez bűnözők.
Elég csak megnézni, hogy az egyetemi kolikban ki a legnagyob bulizós k.rva. (Az akire otthon rákényszerítették a szent életet)
Minek vettél neki telefont? Ezt előtte kellett volna átgondolni
3 ez nem igaz. Zs csaj, csapattársam volt, szigorúan lett nevelve, nem randizhatott meg semmi. Egy kapcsolata volt eddig és valószínűleg házasság lesz
2 ez se igaz. Arab haverom anyja nem engedte, hogy játékok legyenek a telefonján. Egy lehetett rajta, és havonta egyszer tölthetett le. Rendszeresen ellenőrizte. Azóta beszél 4 nyelven, Franciaországban él és tanul, és már mesterdiplomáját csinálja. De lehet már végzett. Hasonlóan sikeres a fent említett csaj is. Tehát a megfelelő nevelés egyértelműen az, hogy nem hagyjuk hogy a technológia világában elzülljenek a gyerekek. Röhögtünk rajta gyerekként. Nem érdekelte. Aztán minket se. Ők ilyenek, tudomásul vettük, nem ment s bullying emistt és ő se sírt otthon hogy reeee nekünk van, neki miért ne lehetne korlátlan telefonhasználata. Csak mert ez szokott lenni a két kifogás.
Gondolom nem csak nevelési tanácsokért jöttél... :-)
Ilyen pl. a Family Link a Google-tól. A "kliens" (gyerek) oldalon Android kell, a szülői eszköz lehet iPhone is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!