Áramrázással mikor kell orvoshoz menni?
Update: volt orvosnál, kapott vérhigítót, vérnyomást mértek, sok folyadékot kell innia.
Elmondta, hogy amúgy ő hallotta már egy ideje a konektort zúgni, de őt nem foglalkoztatta (köszi). Megkérdeztem újból, hogy nem-e csak bepánikolt/vizes volt a keze. Azt mondta az egész testét rázta, az ujja is fájt utána sokáig. Azt is tőlem tanulta most meg, hogy nem hagyunk így töltő kábeleket a falban (nem először mondtam pedig) Majd, ha jön a villanyszerelő, írok még.
"Azt is tőlem tanulta most meg, hogy nem hagyunk így töltő kábeleket a falban"
Nm akarok off lenni, de ezt nem értem. Kapcsolóüzemű tápról van szó, aminek elenyésző a nyugalmi áramfelvétele. Jó, ki lehet húzni, de ha nem, annak semmi jelentősége.
A töltő melyik részéhez ért hozzá?
Ha az USB aljzat ráz, akkor a telefon is tönkremegy, ami rá van dugva.
Na mindegy…
Akik lepontoztak, olyan emberek lehetnek, akik egy izzót nem tudnak kicserélni. Műszaki analfabéták.
Igen, csak egy laikus nem tud bizonyos dolgokat, vagy épp nem fogott kezet soha egy feszültebb baráttal, így könnyen lelepleződik egy szakember előtt.
Ezen az oldalon van például egy komplexusos hozzászóló, amelyik sok éve is már ebben élte ki magát, hogy szakemberekre tett lenéző megjegyzéseket, szakmunkásnak gúnyolt mindenkit, meg állandóan normális szakmai hozzászólásokat minősít le.
Mert valami baj lehet a fejében.
Ehhez a kérdéshez viszont nem lehet érzelmi alapon hozzáállni.
Fizika van.
Meg azt is láthattuk, hogy az oldalra rátelepedett egy szellemes történeteket kitaláló (másoló / fordító) valaki, fő pályája az ezotéria, de időnként kirándul sajnos szakmai témába is.
És ezt látjuk sajnos, sok éves tapasztalattal, hogy az emberi hülyeségnek egyszerűen nincs határa.
"Jó, ki lehet húzni, de ha nem, annak semmi jelentősége."
Pár éve egy Buda északi részén levő családi ház égett le a bedugva hagyott, ámde tönkrement töltő miatt. Az a töltő nem olvasta a bejegyzésedet. D:
"Pár éve egy Buda északi részén levő családi ház égett le"
Gondolom miután megírtad a válaszod, kivetted az akkut a telefonodból, mert amiatt is volt már lakástűz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!