Tényleg olyan rosszak a xiaomi telefonok? Mármint sokan írják azt, hogy tele van bug-okkal és lefagy.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hogy mennyire "rosszak", az erősen szubjektív. Vannak olyan felhasználók, akik együtt tudnak élni a hibáival, és olyanok is vannak, akiket ezek kifejezetten zavarnak, és menekülnek a Xiaomi által gyártott készülékektől, mint ördög a tömjénfüsttől.
Tényszerűen kijelenthető, hogy a Xiaomi készülékek esetében többnyire az adott eszköz vételárához képest brutálisan erős, és jól konstrukcionált hardver párosul egy igencsak "összetákolt" hatást keltő, gyengécske, hibáktól hemzsegő szoftverrel. A mindennapos használat szempontjából nem mindig jelentenek fennakadást ezek a hibák, inkább a felhasználói élményt rontják drasztikusan — első sorban a hozzáértők számára, akik tudják, hogy megfelelő körülmények között az adott szoftvernek hogyan kellene működnie ahelyett, amit kaptak. Átlagos, jobbára laikus felhasználók számára nem annyira zavaróak, nem annyira észrevehetőek ezek. Hozzáértők viszont könnyen ki lehetnek idegelve tőle :)
Mint minden más ilyen jellegű kérdés esetében, úgy itt is az számít a legfőbb szempontnak, hogy Neked mire van szükséged. Számodra megfelel-e az adott gyártó készüléke, vagy sem. Én azt javaslom, menj el egy GSM-boltba, vagy egy olyan viszonteladói üzletbe, ahol meg lehet vizsgálni a telefonokat az esetleges vásárlás előtt, és vegyél a kezedbe Xiaomi telefonokat, próbáld ki őket.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Azert hiszok sokan mert a legolcsóbb 30e ft modellt veszik, ami semmire sem használható.
Ha iphone árú modellt veszel azzal semmi gond nem lesz, sőt..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mi hiányzik vagy mi rosszabb az iphone-ban, amiben a droid jobb?
Hátha van rá megoldás ios téren is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Lassú és lefagy az nem a Xiaomi-tól függ, hanem az árától. Ha a legolcsóbbat veszik az emberek, akkor igen az így fog viselkedni, majd bekerül a köztudatba mint a tiédbe is hogy a Xiaomi szar. A legolcsóbb Samsung telefonok ugyanúgy laggolnak és bugzanak.
Ami nekem tetszik a Xiaomi-ban hogy ár/érték arányban verhetetlen, és sok sok custom ROM-ot csinálnak ohzzá mert Indiában veszik mint a cukrot. Én személy szerint utálom a MIUI felülelet meg az "optimalizációkat" amit tolnak, és - legalábbis régen - úgy kellett zsonglőrködni az alkalmazásokkal hogy ne zárja be őket a háttérben és kapjak értesítést. Ettől függetlenül utóbbi 4 telefonom Xiaomi volt és most is azt használok, közel gyári Android-ot tükröző custom ROM-al. Igen, ehhez érteni kell hozzá és nem fogja a többség meglépni, de így majd fele áron kapok egy olyan telefont ami tudja azt mint a Samsungé.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Az a baj, sokan képtelenek használni a telefonjukat. Telepakolják minden fos alkalmazással, megtelítik a teljes memóriát képekkel, videókkal, az értesítéseket nem törlik ki, háttérben hagyják futni az alkalmazásokat, úgy persze hogy be fog laggolni, meg jobban fog merülni.
Tény, hogy a Xiaomi rendszere nem a legstabilabb, de az én 3 éves készülékemen semmi lassulás nem tapasztalható, mert rendben tartom.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!