Iphone SE 2020 vagy 2022?
"- A13 és A15 között nem csak erő a különbség, hanem az 5G support is. Ha nagyvárosban élsz akkor ez mindenképpen előny. A képfeldolgozás is jelentősen, szemmel láthatóan jobb lett. Ezért az 1-es cáfolva azt kell mondjam, igen javult sokat a kamera."
Néztem róla teszteket, kb. semmilyen lényegi különbség nincs. Értem én, hogy ha egymás mellé tesznek két ugyanarról, ugyanakkor készült képet, akkor TALÁN lehet látni a különbséget, de ha fognék 100 véletlenszerű képet, aminek a fele a 2020-assal készült, a másik fele meg a 2022-vel, akkor megenném a kalapomat, ha bárki szét tudná válogatni őket, aszerint hogy melyikkel készültek.
"- iPhone 11 nem kompakt és alig kapni. Bár tény hogy jobb telefon."
Az iPhone 11-et még gyártják, bárhol lehet újonnan kapni. Még az apple.com-ról is rendelhetsz, idehaza is.
Rádásul de, kompakt. Ahogy a 12 is, meg a 13 is, meg a Samsung S "alap" széria is, ha már szóba jött. Ennél kisebb csúcstelefonok már nincsenek. Egyébként miliméternyi különbségekről beszélünk az SE javára, miközben a méretéhez képest igencsak aprócska a kijelzője.
De hát ugye a kérdésben arról volt szó, hogy csak a kettőből lehet választani.
A 2020 random GMS-ből véve 137-től indul, a másik 177-től.
Normális helyről vásárolva a 2020 170, a másik 194.
Szerintem 30-40 ezer forintnyi különbség nincs a két telefon között. Inkább megvenném az olcsóbbat, a különbözetből meg vennék rá normális tokot, fóliát, töltőt meg egy fülhallgatót, mert ugye egyiket sem fogsz hozzá kapni. De ha mindegy a pénz, akkor 2022. (Bár ha TÉNYLEG mindegy a pénz, akkor meg 12 vagy 13 mini, azok még kisebbek is mint az SE, nagyobb kijelző mellett és minden téren jobbak. A 12 mini ráadásul pár tízezerrel drágább csak...)
"Miért? Azért mert nem a legmodernebb legújabb, legnagyobb telefont szeretném?"
Nem, ő arra gondolt, hogy ne akarj az anyagi lehetőségeiden túlnyújtózkodni. Ha nincs pénzed rá, akkor ne vegyed, ne erőltesd bele magadat erőn felül egy részletfizetésbe. Vannak olcsóbban is korrekt telefonok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!