Érdemes most új Samsung telefont venni?
Használt iPhone? Mondjuk egy 8-as.
Androidból nem ajánlható nyugodt szívvel ilyen hosszú időre telefon. (Legalábbis szerintem.)
Iphone eSIM-et használ dual helyett, itt magyarországon. (eSIM=digitális SIM kártya).
Hosszabb távra telefont szeretnél, akkor elsősorban egy újabb iphone-t vagy egy felsőkategóriás Androidot javasolnék (pl Galaxy S20), ami még több év után is használható marad. Ezek jobban összevannak rakva és erősebb SOC van bennük, mint az olcsóbb modellekben, ami pár év után már kevés lehet az új Androidnak. Az iphone-ok optimalizásának köszönhetően 4 évig is úgy fog működni, mint új korában, utána kezdenek lassulni, frissítés hatására.
5:
A kérdező Prestigio-ja kibírt 6 évet, pedig feltehetőleg kevesebb, mint negyed annyiba került, mint egy iPhone. Szóval ennyit arról, hogy az Androidos telefonok rosszak.
Kérdező:
Én inkább Xiaomit vennék, mint Samsungot, olcsóbbak, jobb ár-érték arányúak, és vannak olyan jók.
#7 Nem volt olyan telefonom, ami a kérdezőnek. És nem is mondtam, hogy az Androidos telefonok rosszak. Miért kell kiforgatni a másik mondandóját? Ha nem érted, amit leírok, az meg már más gondra utal...
Egyedül a Samsung telefonjaiban csalódtam, és a TV-jük is vicc, mert vadonat újat vettünk, és találomra kikapcsol magától, ha olyanja van. Nagy ívben kerülendő márka számomra a továbbiakban.
8:
De értettem a lényeget, te nem fogod fel a reakciómat, nem az Androidoson volt a hangsúly. n
Neki volt egy low budget, noname telefonja, ami 6 évet kibírt te meg most csúcs Samsungot vagy iPhone-t ajánlasz neki arra hivatkozva, hogy az több évet kibír. Pedig valójában vesz egy Samsung A20-at, esetleg Xiaomi Redmi 9C-t, és 4 évig alsó hangon meglesz, ha a Prestigio-ja 6 évig jó volt neki. Akkkor miért vegyen 200 ezerért csúcstelefont?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!