Miért késnek az elektromos hálózattól függő órák?
Nemrég hallottam a hírekben, hogy valamelyik balti vagy talán inkább balkáni ország (talán Macedónia, de ez közel sem biztos) nem használ elég áramot, és ez befolyásolja a többi európai ország elektromos ellátását.
Tény, hogy az elektromos ébresztőóra, a sütőbe és a mikrohullámű sütőbe beépített órák pár perccel kevesebbet mutatnak, mint telefonok vagy a számítógépek.
Tudom, hogy leírásom első része rendkívül pontatlan és amatőr, nem is figyeltem eléggé arra, hogy mit is mondott a riporter, de remélem, lesz, aki így is megérti, és tudja rá a számomra érthetetlen választ.
Első mondat: KACSA
Második:
A telefonok és a számítógépek automatikusan szinkronizálnak a nemzetközi időalap referencia rendszerhez.
A mikrosütő nem, azt Neked kell beállítani.
Én is rettentő furcsának találom, hogy egy hálózat van egész Európában, és ezt bárki képes befolyásolni.
De lehet hogy így van rendjén (minden erőmű, és eszközök többsége az adott frekvenciához áll be, nem erőlteti a sajátját (legalábbis bizonyos keretek között)).
Tudtam, hogy nem "kacsa", ahogy az első írja, aki ezek szerint nem is nézett utána semminek, csak a levegőbe beszél.
Nem a neten olvastam, és nem is az ujjamból szoptam a kérdést. Egy nyugati ország esti híreiben hallottam.
A két utolsó választ viszont nagyon köszönöm, mert ha nem is értettem meg mindent, az ok legalább világos.
Az sem zavar, ha angolul vagy franciául íródott cikkeket írtok, mindkettőt megértem.
Mégegyszer köszönöm!
"bárki képes befolyásolni"
Igazából nem lehetne ezt még befolyásolásnak hívni, hiszen egy hónap alatt öt perc az végtelenül picike eltérés. Mihelyt nagyobb hatást jelentene a teljesítményhiány, akkor lekapcsolnák őket, aztán annyi.
Én már azt is furcsának találom, hogy a szinkronórák késése miatt egy ENTSO-E közlemény jelenik meg, hiszen az európai rendszer tudomásom szerint sosem vállalt kötelezettséget arra, hogy majd jól hajtja az órákat. Persze, a nyugati embernek így kényelmes, hogy elszokik tőle, hogy az ébresztéshez használt óráját pár naponta csekkolja a tévé-híradóhoz vagy a BBC hírekhez képest. Nálunk a nyolcvanasokban ugyanezek az órák napi 5 percet késtek legalább. Nem havi ötöt. :)
"nem használ elég áramot"
Tehát ugye nemhogy keveset használ, hanem sokat: due to shortage in supply
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!