Hogyan lehetne azt megoldani, hogy amikor kiveszem a bögrét a mikróból, akkor a füle mindig kifelé álljon?
Figyelt kérdés
Sajnos olyan mikrónk van, hogy amikor beteszem a bögrét, akkor ugye a füle nyilván kifelé áll. Majd beállítom rendszerint 1 perc és 40 másodpercre, ami pont elegendő a micimackós bögre tejeskávénak, hogy alaposan felmelegedjen, miközben természetesen forog a bögre körbe-köre az üvegtálcával egyetemben. Amikor azonban szeretném immár kivenni a bögrét, annak a füle szinte mindig befelé áll, a mikrohullámú sütő ajtónyílással ellentétes oldala, tehát a hátfal felé mutat. Így a tejeskávés bögre kivétele nehézkes, hiszen forró itallal van tele, amitől a vékony festett porcelán átforrósodik, nem lehet jól megfogni. Ha próbálok mögé nyúlni, ami szinte lehetetlenség a szűkös helyen, akkor pedig nemritkán kilöttyen a tejeskávé a mikrohullámú sütő üveg tálcájára, ami ugye olyan tálcára hasonlít, amin pl gyümölcstortát szoktak szervírozni, illetve kínálni. A kérdésünk tehát az volna, milyen módon lehetne elérni azt a nem túl bonyolult ámde fölöttébb kívánatos konfigurációt, amikor is a bögre füle az ajtónyílás felé néz, megkönnyítve a forró bögre kivételét az egyébként remek és rendszerint jó szolgálatot nyújtó konyhai eszközből? Pl mi elsőnek kétajtajú mikróhullámú sütőre gondoltunk, aminek mindkét oldalon van egy-egy ajtaja, bár ez a duplaajtós megoldás csak ott volna hasznos, ahol nem a fal mellett tartják a mikrót.2018. márc. 21. 18:01
22/26 lali51 válasza:
Szerezz be egy ősrégi mikrót, régen a mikrók csak a pohárban lévő folyadékot melegítették fel a poharat nem.Nem értem a maiak miért nem így működnek.
23/26 anonim válasza:
"régen a mikrók csak a pohárban lévő folyadékot melegítették fel a poharat nem."
A működési elv ma sem változott. A fizika ma is ugyanúgy működik.
Csak az olvasási készségek változnak.
"a tejeskávés bögre kivétele nehézkes, hiszen forró itallal van tele, amitől a vékony festett porcelán átforrósodik, nem lehet jól megfogni."
24/26 anonim válasza:
Berakás után rögtön meg kell fordítani kézzel! És csak utána bekapcsolni!
25/26 anonim válasza:
Ha már IQ-nál tartunk... Nem kell az órát sem nézni, mert a tányér szabad kézzel is forgatható. És nem forró, hozzá lehet érni nyugodtan.
26/26 anonim válasza:
Ha van rá lehetőség, állítsd kevesebb WATT-ra és több ideig legyen bent. Kikísérletezed mennyi kell neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!