Hogyan lehetne azt megoldani, hogy amikor kiveszem a bögrét a mikróból, akkor a füle mindig kifelé álljon?
Figyelt kérdés
Sajnos olyan mikrónk van, hogy amikor beteszem a bögrét, akkor ugye a füle nyilván kifelé áll. Majd beállítom rendszerint 1 perc és 40 másodpercre, ami pont elegendő a micimackós bögre tejeskávénak, hogy alaposan felmelegedjen, miközben természetesen forog a bögre körbe-köre az üvegtálcával egyetemben. Amikor azonban szeretném immár kivenni a bögrét, annak a füle szinte mindig befelé áll, a mikrohullámú sütő ajtónyílással ellentétes oldala, tehát a hátfal felé mutat. Így a tejeskávés bögre kivétele nehézkes, hiszen forró itallal van tele, amitől a vékony festett porcelán átforrósodik, nem lehet jól megfogni. Ha próbálok mögé nyúlni, ami szinte lehetetlenség a szűkös helyen, akkor pedig nemritkán kilöttyen a tejeskávé a mikrohullámú sütő üveg tálcájára, ami ugye olyan tálcára hasonlít, amin pl gyümölcstortát szoktak szervírozni, illetve kínálni. A kérdésünk tehát az volna, milyen módon lehetne elérni azt a nem túl bonyolult ámde fölöttébb kívánatos konfigurációt, amikor is a bögre füle az ajtónyílás felé néz, megkönnyítve a forró bögre kivételét az egyébként remek és rendszerint jó szolgálatot nyújtó konyhai eszközből? Pl mi elsőnek kétajtajú mikróhullámú sütőre gondoltunk, aminek mindkét oldalon van egy-egy ajtaja, bár ez a duplaajtós megoldás csak ott volna hasznos, ahol nem a fal mellett tartják a mikrót.2018. márc. 21. 18:01
11/26 anonim válasza:
"Esetleg azt próbálta már hogy leállás után az üvegtálcán kézzel forgat annyit amíg jó irányba áll a bögre füle?:)"
Ha tudod hogyan működik, meg sem próbálkozol vele. Lassító áttétel van benne, tehát esélyed sincs továbbforgatni, a tejeskávés bögrét felborítani annál inkább.
12/26 anonim válasza:
Ha tudnád hogy működik, nem írnál ilyet. A lassító áttétel egy háromágú görgős műanyag tányértartót forgat, és a görgőkön az üvegtányért oda forgatod, ahová akarod, nagyon könnyen megcsúszik rajta.
13/26 anonim válasza:
Ilyenkor komolyan elgondolkozok, hogy az efféle iq bajnokoknak szavazati joga van.
A választ már leírták, szóval nem ragozom.
Áhh inkább megyek dögleni... Holnap meló...
14/26 anonim válasza:
#11.)Mielőtt leírtam kipróbáltam az enyémen(Whirlpool M401),a csillag 3 görgőjén simán lehet forgatni/csúsztatni az üvegtálcát de magát a csillagot is könnyen lehet forgatni a motorral/áttétellel együtt.
15/26 anonim válasza:
Mondok neked egy iszonyu egyszerü ötletet: ne a mikroban melegitsd meg a tejet, hanem a tüzön. én sosem voltam a mikrozás hive, a vizet és a tejet is a tüzön szoktam megmelegiteni.
16/26 anonim válasza:
Mondjuk, használj mikrózásra alkalmas nögrét, aztán nem lesz tűzforró
17/26 anonim válasza:
Te még biztos nem próbáltad, ha szerinted a motor engedi...
18/26 anonim válasza:
Nem bunkóskodásból,de bakker, az életben bár csak ennyi probléma lenne, hogy hogyan vegyük ki a bögrét a mikróból, hogy a fülé kiféle álljon. Atya ég ilyet kérdezni..
19/26 anonim válasza:
Én meg megcsináltam, tényleg jó.
Berakom a bögrét és ugyanott veszem ki.
20/26 anonim válasza:
Pofon egyszerű a megoldás, a 6. válaszoló megírta. Mit kell ezen cifrázni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!