Szarvasi kávéfőző felső szűrőjét milyen irányban kell betenni beszereléskor?
Ez egy kúpos szűrő, többször cseréltem már az alatta lévő tömítést vagy a szűrőt, és valamiért mindig lefelé állítva tettem be a szűrőt (azaz a közepe volt lejjebb). A napokban egy ötlettől vezérelve fordítva (közepe van feljebb) tettem be, és azóta szerintem erősebb és jobb a kávé. A lefelé álló szűrőnél a kávéőrlemény közepén folyt át csak a víz, ott egy lyukat mosott bele, míg a felfelé álló szűrőnél a szűrő szétterítette a forró vizet, egyenletesen mosta át mindenhol. A szűrő közepén, ahol érkezik a víz, nincsenek is lyukak, tehát muszáj a víznek szétterülnie.
A fentiek alapján nyilván az volna a laikus, elhamarkodott válasz: felfelé kell állnia.
Erre ma megnéztem egy gyárit, és basszus, lefelé áll. Találtam egy netes videót, ott is lefelé áll.
Mi a véleményetek?
Köszönöm gyors válaszod! :)
A kávé erősségét ízre, valamint a kiöntéskor a kávésugár áttetszőségére alapozom. Erősebb, töményebb lett az íze és amikor kitöltöm, az egészen vékony kávésugár is sötét.
Ma reggel készítettem egy képet a lefőzött kávé (zacc) felületéről. Főzés előtt színig töltöttem kávéval, kiskanállal le is nyomkodtam. Nem tudom, mennyire adja át a kép, de nagyjából fél centit viszonylag egyenletesen lesüllyedt a zacc, nem pedig középen keletkezett csak a kráter.
A szűrő megfordításának ötlete nem volt amúgy alaptalan. Egyszer valamikor régebben a munkahelyemen szétszedtem egy kapszulás kávéfőző kapszuláját (kávéőrlemény van abban is). A kapszula felső részén volt egy műanyag szűrő, aminek olyan volt a kialakítása, hogy szétterítse a forró vizet. Teljesen logikusnak tűnik ez.
Fordított szűrőnél a perem felé indul meg a víz, de időközben a szűrő lyukain keresztül véletlenszerűen, és így egyenletesen jut át a kávén.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!