Mit gondoltok a mosogatógépről?
Sok negatív véleményt hallottam már. Felesleges pénzkidobás, luxus, csak lustáknak való, nem is mosogat szépen, többet is fogyaszt, mintha kézzel mosogatnék, nem lehet mindent belerakni. Meg ehhez hasonlók.
Én viszont ezeket nem osztom, alap háztartási készüléknek tartom a mosogatógépet is, mint mondjuk a mosógépet, vagy a hűtőt. Azt sem teljesen értem, miért nem annyira elterjedt, mint utóbbiak.
Hát nem tudom, mi is ketten lakunk a barátnőmmel, de 1-2 naponta megy a gép, csak akkor telik meg lassan, amikor nem főzünk (pl. most karácsonyi időszakban, amikor ezer rokonnál jártunk enni). Mondjuk mi gyakorlatilag mindent belerakunk, semmit nem mosunk el kézzel.
Az áramfogyasztás meg annyira nem kirívóan magas, főleg, hogy lehet meleg vízre kötni, ha pedig a meleg víz gázzal van felmelegítve, elenyésző lesz az energiafogyasztása is. Szerintem a legmagasabb költség a tabletta, de még az sem annyira.
Maga a gép tényleg nem olcsó mulatság, viszont azért az nem utolsó dolog, hogy nem kell mosogatni. :D Egyrészt rengeteg időt megspórol, másrészt én tipikusan az vagyok, aki utál az undorító edények között maszatolni (vagyis mosogatni). A világból ki lehet kergetni. Plusz amíg nem volt gép, csak gyűlt a koszos edény a mosogatóban meg körülötte - mert ugye ki a franc akar mosogatni -, ami nem volt túl esztétikus sem.
Végül is a ruhákat is lehet kézzel mosni, de ott eléggé elterjedt, hogy nem azzal mossuk őket. A legtöbb embernek eszébe nem jutna az a helyzet, hogy ne legyen otthon mosógép, de a mosogatógéppel valahogy más a helyzet.
Kedves kérdező!
Már majdnem megdícsértelek, milyen okos vagy, hogy pontosan látod a mosogató-gép helyét az életünkben...mindezt összeszedetten, jól érthetően ecsetelted...
... de aztán belefutottam egy pofonba..mely szerint olyan undorító a mosogatnivalók némelyike(is)...na itt egy világ omlott össze...
én pasi vagyok, tehát gyökér...nem is számít a véleményem..
Nálunk a nejem mosogatógéppel mos mindent,vagy amit én még nem mostam el...képzeld, szeretek mosogatni...azt meg kell hagyni, hogy a gépünk eszméletlen szépen, csillogóan tisztán, foltmentesen ad ki mindent...igaaz én is, csak szöszmötölősen...ha már probléma, akár gondolat erejéig is, hogy pár literrel több fogy a melegvízből(is) akkor jobb egy lábosból enni mindent...
szóval undorító? már régóta nem téma, de néhány új vendégünk még megdöbben, ha látja a wc-ben, vagy a fürdőben a bidét.. hallottam néhánytól, hogy fúúúj, az olyan undorító...
vannak elképzeléseim a fanyalgók életviteléről, de soha nem szoktam kérdezni...jobb nem tudni...
mint írtam, pasi vagyik, tehát nem mérvadó..csak reszelgetem a körmöm, és hülyeségeket beszélek..
(azon mosolygok, hogy milyen undorító lehet egy vad szex?..)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!