Hőtárolós villanykályhánk van. Már napok óta nem fűt, de a villanyórája meg pörög (éjszakai áramos, külön órával) mi lehet a hiba? Mit lehet tenni ilyenkor?
Ezek szerint fűtött az, csak éppen kevesebbet.
Nem csoda, hogy többen kiborultak, a kérdéstől mert már legelejétől fogva hibás volt.
Ismerek ilyen embert, mint a kérdező. Mond valamit, és rohadtul nem törődik vele, hogy a másik mit is válaszol, vagy kérdez. Azt várja el, hogy mindenki belelásson a fejébe, avagy helyette oldjon meg mindent.
Állításod (vagy a korábbiak közül valamelyik) nem állja mega helyét.
Ha a villanyórád tárcsája (mert mint mondod külön van a boylernek, külön a kályhának) , amelyik a kályhához tartozik és forgott, akkor az elfogyasztott árammennyiség a kályhába került, azaz ott valamennyi melegnek kellett képződnie.
Csodák nincsenek, nem lopják az áramot, mint mondod, abból csak meleg lehetett, de akkor most már a Te válaszod várom, hogy hova kerülhetett az teljesítmény, ami mégis elfogyott?
#21-es vagyok.
Mint azt a #23-as is jelezte, ha az előzőekben írtak a valósak (pörgött az óra), akkor bizony fűtött a kályha.
Azt nem vonom kétségbe, hogy elégtelen volt az a mennyiségű leadott hő, hogy a gyermekek ne fázzanak.
Én azt mondtam: "Ezek szerint fűtött az, csak éppen kevesebbet."
(Közvetlenül érzékelhető volt, vagy sem. A mérő kimutatta.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!