A mikrohullámú sütőben a villámgyors rezgések következtében az ételek molekulái rövid időn belül degenerálódnak. A degenerált ételtől, degenerált molekuláktól nem lesz egészséges sejtépítés az ilyen ételeket fogyasztó ember szervezetében, hanem előbb-utóbb egyre jobban elhatalmasodó degeneráció indul meg a szervezetében, éppen ott, ahol a szervezetén belül a leggyengébb az immunrendszer állapota. Ez már a rák előkapuja, mert ha rendszeresen mikrohullámú sütőben főzött, melegített ételeket fogyaszt valaki, akkor előbb-utóbb daganatos beteggé "eszi" magát. környezetbiológiával foglalkozó szakemberek már azt a kérdést teszik fel: Meddig árusíthatók még büntetés nélkül a mikrohullámú sütők? Svájcban, Franciaországban és több más országban is tilos reklámozni a mikrohullámú sütőket!vájci orvosok nyolc önként jelentkező, makrobiotikusan táplálkozó személyen végezték el a kísérleteket (a lausanne-i Biokémiai Intézetben és a wattenwili Környezetbiológiai Tanácsadó Intézetben). A kísérlet során a résztvevők 2-5 naponként megváltoztatott táplálékot kaptak. Elsőként egy biotermelő nyers tejét, másodikként ugyanezt hagyományos módon felforralva, harmadikként a berni cégtől származó pasztőrözött tejet, negyedikként ugyanezt mikrohullámú sütőben felforralva. Ötödikként nyers biozöldséget, hatodikként ezt a zöldséget hagyományos módon megfőzve, hetedikként ugyanezt lefagyasztva, majd mikróban megfőzve. Meghatározott idővel a táplálékfelvétel után minden esetben vért vettek, és a kapott vérmintát bizonyos kritériumok szerint elemezték. Az eredmény a következő lett: A mikrohullámú sütőben melegített, felengedett vagy főzött ennivaló (a tej és a zöldség) a kísérleti alanyok vérében szignifikáns (döntően meghatározó) elváltozásokat okozott, csökkent valamennyi hemoglobin érték (vastartalmú fehérje, vérfesték, amely megköti az oxigént), valamint a HDL és az LDL (koleszterin) aránya. A limfociták (nyiroksejt, nyirokszövetekben termelődő fehérvérsejt) esetében pedig rövid ideig tartó, erőteljes csökkenést állapítottak meg, ha a vizsgált személy előzőleg mikrohullámban előkészített zöldséget fogyasztott. A fényérzékeny baktériumokkal pedig azt is megállapították, hogy a mikrohullámú energia a táplálék útján továbbadódik az emberi szervezetnek. Ezt a fizikai folyamatot előzőleg már több széleskörű tanulmány is megállapította. A mikrohullám hatásának kitett emberi táplálékok vizsgálata azt is igazolta, hogy fogyasztásuk az emberi szervezetben patogén (kórokozók, valamely betegség kifejlődését elősegítő) folyamatok kezdetét váltja ki. S ígyrákos elváltozásokat is előidézhetnek, okozhatnak."
Nem, ilyet nem állítottam. Csak azt, hogy lényeges különbség nincs köztük. Annyit tudok, hogy például a B12 vitamin nagy részét a mikró tönkreteszi. A folsavat viszont jobban megkíméli benne, mint a hagyományos eljárások. Lehet, hogy van némi igazság a mikrohullámsütő káros hatásairól, de ez nem bizonyított, és lehet, hogy attól is függ, mit teszel bele. Egyébként a mikrót én csak melegítésre szoktam szinte használni, ételt készíteni nem, mert nem tudok vele :D. A hagyományos tűzhelyeket tudom csak használni.
A mikrohullámsütők inkább fizikailag veszélyesebbek, mert a sugárzás egy része kiszóródik a környezetbe. Ezért nem érdemes például nagyon közelről nézni működés közben, vagy a közvetlen közelében hosszabb ideig tartózkodni. De úgy kb 1 m már teljesen biztonságos távolság.
Szerintem az élelmiszerekbe kevert mindenféle mesterséges adalék hatása mellett a mikró vagy a gáz/villanytűzhely nem rúg labdába.
2009. aug. 13. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
12/12 anonim válasza:
nagymamim most halt meg rakban 58 evesen. ugy h soha eleteben nem volt mikroja, egeszsegesen elt. na erre varrjatok gombot
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!