Tanácsot kérek! Mobil klimát tervezem hogy veszek. Melyiket tanácsoljátok, aki jártas ezekben a dolgokban?
Nem teljesen úgy van az.
Nekem volt amikor azt használtam és jó volt.
A kivezetést egy használaton kivúli új kéménybe vezettem ki.
CSak egy 20 *20 as bútorlap és rá a nagy lyuk, majd 2 csavarral a falba erősitettem, a kémény ajtóra.
De nálam jól szigetelt a ház és kb ment egy délután 2-3 órát és már ki is lehetett kapcsolni és nem kellett alvás közben működni.
Legalább 6 éven keresztúl ezzel hűtöttem.
Való igaz hogy a spit az sokall jobb, de van amikor nem opció az.
Én tavaly vettem potom pénzért egy kb. 20-30 éves mobil klímát :D
Víz hűtéses, azaz van egy tartálya, amibe kell lennie víznek, mert a nélkül nem hűt. Igaz, zajos, de én nekem vannak erős hangszóróim, a faluban senkit sem zavar, én tudok mellett tv-zni.
Kis vályog ház, kis szobáját le tudom hűteni.
Most is mikor kint 38-40 fok van, 25 fokra lehűti a szobát.
Hidd el, a semminél tényleg jobb!
Ha nem megy, simán van bent is 30-32 fok!
Nekem egyszerű volt, mert ezért a 3 hétért nekem nem érte meg több százezret beruházni, klímást hívni, villanyt szerelni, stb.
Bekötöttem a kéménybe, ha véget ér a nyár, lekötöm, beteszem az üres szobába, a kályha megy vissza a helyére és ennyi az egész éves nyűgöm vele.
De nyilván másoknak mások az igényei.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!