Az tényleg normális, ha a nagy melegben így felmegy a hőfok a hűtőben?
Amikor ez a 32-35 fok körüli hőmérséklet volt főzéskor ugye nyitogatva volt a hűtő többször is, ki-be pakolásnál.
Kijelzi a hőfokot, 4 fokra van állítva, és felment 9-12 fokra.
Hőmérőt is raktam bele, az is azt mutatta amit a hűtő, és úgy hogy délután 2-től már nem nyitogattuk csak este 10-re állt vissza újra a beállított 4 fokra. (addig 9 fok alá nem is ment be, majd 21:30 körül 30 perc alatt visszahűtött 4-re.)
Azóta tartja a 4 fokot, nem voltunk itthon és nem volt kinyitva se így végig maradt a 4 fok, most meg hogy lehűlt az idő továbbra is tartja nyitogatás ellenére is.
Egy éve van ez a hűtőm, előtte nem volt olyan ami kijelezte hogy hány fok van bent.
Hívtam szerelőt, elmondtam mik a tünetek, mondta hogyha másnapra se megy le 4 fokra hívjam újra, szerinte csak a nyitogatástól ment fel.
Másnap hívtam, hogy visszaállt, mondta hogy akkor ez normális, megnyugodhatok.
Mert hogy másnak is ennyi a hőfok a hűtőjében ha nyitogatja csak ha nem jelzi ki hány fokos nem látja az ember, így nem aggasztja mert nyitásnál hideg van és az ember nem érzékeli a kinti 35 fokhoz hogy abban a hűtőben 10 vagy 4 fok van e épp.
Ez logikusnak tűnik, de ha gyakorlatilag is 10 fok an benne mert nyitogatva volt azt hiába magyarázom a sonkának, hogy ez normális, ugyan úgy berohadhat nem?
"Ez logikusnak tűnik, de ha gyakorlatilag is 10 fok an benne mert nyitogatva volt azt hiába magyarázom a sonkának, hogy ez normális, ugyan úgy berohadhat nem?"
De.
Ha ki tudod venni a sonkát ajtó nyitogatás nélkül, akkor meg van oldva a probléma.
Más dolog az, hogy a lakásban is meleg van, a hűtő nem tud olyan intenzíven hőt leadni, és emiatt elnyúlik az ajtónyitás okozta veszteség visszaállításának az ideje.
Nekem nem passzív hőcserélő van a hűtőben, azaz ha ajtót nyitok, a gép aljában beindul egy ventilátor, és elkezdi áramoltatni a padló felől a hűvösebb levegőt. Ehhez képest a hagyományos megoldás, ahol a falnak van tolva, esetleg a szekrények közé, ott ez a konvekciós légáramlás töredéke lehet a nyári melegben szükségesnek.
Nekem egy ajtónyitás után max. 2 perc és helyreáll a hőmérséklet, a tiédnél ez akár 15 percnél is több lehet. És ha 10 percenként kinyitod, akkor nem éri utól magát.
Tedd olyan helyre, olyan helyzetbe a hűtőt, ahol a hőleadó felületei minél nagyobb huzatban lehetnek. Esetleg egy szobai ventilátor is segíthet. Tapogasd meg hogy az oldalai vagy a hátulja meleg üzem közben, annak a hűsítését kell biztosítani.
Ha nyitogatod a hűtőajtót akkor persze hogy felmelegszika hűtőtér
De ha visszahűti akkor minden rendben, müködika hűtőgéped
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!