Milyen mosógépet vennél, ha elromlana a mostanid?
"Látom, sokan vennétek Hajdut. Gondolom használtan."
Igazság szerint én véleményt írtam a Hajdú Energomatról, ami nem feltétlenül jelenti, hogy vennék, illetve ajánlanám.
Az lehet, hogy nem sok olyan mosógép van, amit valaki családi örökségként is még használni tud, ilyen az Energomat.
(Hajdú nem jó meghatározás, hiszen az csak egy márkanév, létezett tárcsás Hajdú is például.)
Tehát az Energomat olyan gép, melynek apróbb hibáit magam is kijavítottam, plusz kaptam ajándékban egy komplett gépet pótalkatrésznek is (nagy szükség nem volt rá), de ilyet már nem nagyon kapni megfelelő állapotban és az is kérdéses, ajánlanám-e másnak, hiszen említettem a problémáit is.
Amúgy szép gépet lehet építeni, ha valaki homokfúvással és porfestéssel, vagy egyéb profi módon fel tudja újítani a fémburkolatokat.
#24: “Igazság szerint én véleményt írtam a Hajdú Energomatról, ami nem feltétlenül jelenti, hogy vennék, illetve ajánlanám.”
Azért írtam, hogy használt Hajdu, mert az volt a kérdésem, hogy “Milyen misógépet vennél, ha elromlana a mostanid?”. Így úgy gondoltam, hogy azért írtok Hajdut, mert olyat vennétek, újonnan nem kapsz pl. a Media Marktban. Biztos van olyan ember, aki még ki sem bontotta a sajátját, és eladná azt, de pl. a Jófogáson, nem ilyesmi boltban.
Most egy Whirlpool van. Már 8 éves és teszi a dolgát. Ennyi idő alatt cserélnem kellett rajta egy szorítóbilincset, mert egyszer eláztatta a konyhát, meg a műanyag start gombot, mert eltört. Mindkettőt megcsináltam házilag, nem kellett szerviz. Gyakorlatilag csak két programot használunk rajta, 30 és 40 fokot.
Viszont ha újat kellene venni, akkor valszleg Bosch lenne. Több másik Bosch készülékünk is van (hűtő, mosogatógép) és nagyon megbízhatók.
A Hajdu Energomathoz említve volt hogy ugrál centrifugázáskor. Na ez attól van, mert ennek a gépnek más a konstrukciója, ugyanis a rugós géplábak a lengéscsillapítók. Ellenben a többi géppel, aminek a belsejében van ez kialakítva, tehát merevek a géplábak, de a dobnak van rugós+csillapítós fölfüggesztése.
Szóval kétfajta, lengéstani szempontból igen lényegesen eltérő gépkonstrukcióról van szó. Da a Hajdu Energomatnál az ugrálás, a centrifugálás közben való elmászás egyszerűen csökkenthető, ill. kiküszöbölhető. Alája 1cm vastag gumilapot kell rakni, és nem mászik el. Egyszerű gép, egyszerű megoldások, csak ilyet vennék.
Nem is értem hogy miért nem gyártják ezt a típust újra, változatlanul a régi tervek szerint. Ez a gép még használtan is megéri, még akkor is ha egyedileg kell bele alkatrészeket gyártani, mert minden javítható benne, nem megy soha tönkre...
Össze sem hasonlítható a mai, korszerűnek tituált silány tömeggyártott mosógépekkel, amelyekben még csapágyat sem nagyon lehet cserélni, mert ki van öntve valami ócska műanyaggal, de sok más szempontból is javíthatatlan. A fölöslegesen 100féle programot tartalmazó bonyolult elektronikus vezérlésekről, óriási csillogó-villogó érintőképernyővel nem is beszélve. Minek kell ekkora skandallum egy mosógépnek?! Mosni akarok nem programozni...
Bezzeg a Hajdu Energomatban még igazi mechanikus vezérlés van, vezérlőtárcsákkal. A mai elektronikai túlfejlettségben talán már készülékszerkesztő szakember sincs aki ért a vezérlőtárcsák tervezéséhez és szerkesztéséhez, méretezéséhez, annyira elidegenedett az ember a kézzel fogható megoldásoktól (és a természettől)...
Aztán ezek a mai új gépek talán 10 évet ha kibírnak és evvel lehet hogy sokat mondtam. Ennek ellenére -feltehetően üzleti okok és a gyártók nyerészkedési szempontjai végett- ezt a sok javíthatatlan kacatot bődületes lendülettel gyártják. Hogy még több szemét legyen, amibe már így is bele lehet fulladni.
Az új gépkonstrukciók sajnos egyre több tervezési hibát tartalmaznak, rossz k9nstrukció megoldással. Sajnos egyre inkább terjed a direkt hajtás, kispórolva az ékszíjtárcsákat és ékszíjakat. Pedig aki a gépelemeket és a hajtásrendszereket legalább alapszinten ismeri, az tudhatja hogy az ékszíj (a motor túlterhelésvédelmén túl) a rezgéscsillapításban játszik nagy szerepet, az ékszíjtárcsák pedig lendkerékként működnek. Ezek hasznos elemei egy hajtásrendszernek, és pont ezeket veszik el... Sajnos a kefenélküli motorok is eszement módon terjednek a mosógépekben. És a megfelelő marketingdumával rá is sózzák a laikus vevőkre. Kimossák az emberek agyát olyan dumával, amely valami szenzációs, mágikus motorként állítják be ezt a motortípust (elektronikusan kommutáltra gondolok ha ez mond valakinek valamit, BLDC...). és az a baj, az így elbutított embernek már nem lehet megmagyarázni hogy a BLDC semmivel nem tud többet mint a szénkefés univerzális soros motor, legalábbis egy mosógépben (járműhajtás más téma...). Beetetik az emberek agyába hogy szikrázik a kefe meg elkopik, pedig a porszívóban is olyan baromi hosszú kefe van, évtizedekig se kopik el. Jah meg hogy zajos tőle a gép... a fenéket, attól zajos hogy nincs benne ékszíj. De aki ennyire ódzkodik a szénkefétől, még az is vehet Hajdu Energomatot, mert abban sincs szénkefe, uis. indukciósmotor hajtja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!