Kézi körfűrész mi lehet a baj vele?
A fűrészt bedugom, és megpörgetem működik szépen, de amint a fához hozzáér megáll. Mintha nem lenne benne elég erő.
Mitől lehet ez?
Magától el sem indul, meg kell pörgetni?
Igazság szerint ezzel olyan furcsát írtál, hogy már nem tudtam mire vélni.
Míg a képkeresőben megláttam egy akkus fűrészt.
Ekkor gondoltam arra, hogy ez a kérdező valami nagyon lényegeset talán elfelejtett megemlíteni?
Véletlenül?
Ha nem akkus, hanem 230 V-os, ezekben kefés motor szokott lenni, amire ilyen hiba nem jellemző, hacsak nem körtüzes a kommutátor, menetzárlatos a forgórész.
De arra viszont nem lehet mondani, hogy működik szépen, mivel az a hiba általában morgó, rendellenes hanggal és erős melegedéssel jár.
Úgyhogy ez így eléggé ellentmondásos.
Vagy, ha van benne elektronikus szabályzó, esetleg az is lehet hibás.
Meg kell vizsgálni szakszerűen, műszeresen stb.
Egyszer találkoztam szinte ugyanezzel a problémával, ott a kopott szénkefe és talán az elgyengült rugó okozta a problémát. Ugyan annyira még érintkezett, hogy üresjáratban fel tudta pörgetni a lapot, viszont ezen kívül a legkisebb terhelésre is megállt. Kefe csere megoldotta a gondot (kialakítása miatt így a rugó is cserélve lett).
Persze ez egy egyszerű gép volt, sem fordulatszám szabályzó, sem lágyindító nem volt benne.
Jobban belegondolva, ilyen jellegű kefeproblémát mintha olvastam volna máshol is, csak magam nem találkoztam vele, de az nem zár ki semmit.
Olyan volt persze, hogy tövig kopott, de akkor megállt teljesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!